„El kell menni a fejüket levágni” – újabb gyanúsítások a halállistát készítő radikális szervezet ügyében

2021. október 01. 10:40

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen eddig négy ember gyanúsítotti kihallgatása történt meg élet és állam elleni bűncselekmények miatt.

2021. október 01. 10:40
null

Mint ismert, a gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre, és céljaik elérése érdekében tagságukat a gyűlésükön és az interneten keresztül – meg nem határozható számú további személyt megszólítva – közéleti szereplők megölésére hívták fel – emlékeztetett az ügyészség.

A nyomozó ügyészség indítványozta a csoport két vezetőjének letartóztatását, amit a bíróság egy hónapra el is rendelt. Az ügyészség szerint a csoport szervezettségére utal, hogy – leképezve a demokratikus állami berendezkedést –

egyik vezetőjüket bírói hatalommal ruházták fel,

míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt és egy új „alkotmányt” is megfogalmaztak.

A rendelkezésre álló adatok szerint a csoport vezetői által hirdetett emberölések végrehajtására többen is jelentkeztek, a tagtoborzás sikeres volt, a gyanúsítottak szándékainak komolyságát jelzi, hogy fegyverek beszerzéséről is egyeztettek. Az egyik újabb gyanúsítottról azt írták, hogy a férfi kapcsolatba lépett a csoport vezetőivel azzal, hogy legalább öt – hasonlóan radikális nézeteket valló – társával szeretne csatlakozni, és együtt „szeretnének valami értelmeset tenni”. A gyanúsított kifejtette azt a nézetét is

tiltakozni kell és el kell menni a fejüket levágni, meg kell haljanak, nincs más!”.

Az ügyészség az új gyanúsított őrizetét is elrendelte, a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelésének indítványozásáról pénteken dönt.

(MTI)

Nyitókép: Magyarország Ügyészsége YouTube-csatornája

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2021. október 01. 18:23
A NÉPNEK VITATHATATLAN JOGA VAN ELKERGETNI ,MEGBÜNTETNI A DIKTÁTORT,ÉS KI IRTANI A DIKTATÚRA CSÍRÁJÁT IS! Nos ezek akiket lefogtak a jelek szerint nem tettek semmi törvényelleneset,csak élnek a jogaikkal kissé hangosabban.De ez nem bűncselekmény! Ha perbe fogják őket,és nem engedik szabadon őket az alátámasztja azt a tényt hogy Magyarországon diktatúra van,és a diktátor Orbán Viktória!
annamanna
2021. október 01. 18:18
"Botrányok és "lélektani csőd" a Köztársasági Őrezrednél Leleplezte főnökei visszaéléseit, ezért kirúgták az őrzeredtől - így összegezhető Posta Imre pszichológus története, amelyről először az index.hu számolt be. A szakember hét évet töltött a Köztársasági Őrezrednél, a visszaéléseket előbb Szabó Ferenc tábornoknak jelezte, majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek. Posta Imre az InfoRádiónak nyilatkozott." https://infostart.hu/belfold/2007/05/31/botranyok-es-lelektani-csod-a-koztarsasagi-orezrednel-125777 Az indexes cikk 2007-ből: Nem hülyeség, hanem morális leépülés https://index.hu/belfold/post3070530/ öhhhmmmm.... hát nehezen hihető, hogy innen valaki oda jusson, hogy bármilyen politikusnak is le kéne vágni a fejét. Egyszerűen ez nem hihető, ez egy pszichésen normális embernek tűnik a szöveg alapján.
ami személyes
2021. október 01. 12:24
Nem csak a politikusok, hanem a sajtó és a kommentelők nagy része is bűnrészes . Olyan közhangulatot teremtenek ami minden jó szándékú , normális embert eltántorít a politikától.
Tidal_wave
2021. október 01. 12:04
Termékeny talajra hullottak Jakab szavai. Mondjuk el mi is, a rinyáló ballibsik mintájára: "Az erőszak sohasem fizikai erőszakként kezdődik, a népírtások sem haláltáborokkal, hanem ártatlannak tűnő szavakkal és indulatokkal"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!