A vártnál is több pénzt kapnak a nyugdíjasok

2021. szeptember 08. 12:48

Közel negyedmillió forint is érkezhet novemberben egy átlagnyugdíjas számlájára.

2021. szeptember 08. 12:48
null

A vártnál is több pénzt kapnak majd a nyugdíjasok novemberben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss inflációs adataiból ugyanis látszik, hogy az idei első nyolc hónapban az infláció mértéke 4,3 százalék volt. Korábban 4,2-del számoltak a szakértők – írta meg a Világgazdaság.

A lap azt írja: ez a friss adat pedig 0,7 százalékkal több, mint az éves nyugdíjemelés mértéke volt, a törvény szerint így jár az inflációkövető nyugdíjkorrekció. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok egy összegben – mivel nem éri el a különbség az egy százalékot – kapják meg a korrekciót, mégpedig éves szintre számolva – a 13. havi nyugdíj visszaépítése februári negyedhavi részletét is figyelembe véve – tehát 12,25-ször 0,7 százalékkal, vagyis 8,575 százalékkal több lesz a novemberi nyugdíj, mint az októberi – magyarázta a VG-nek Farkas András nyugdíjszakértő.

Rekordmagas lesz a nyugdíjprémium

A korábbi számok még csak 7,35 százalékot jeleztek előre, így valóban több pénz áll majd a házhoz. A medián, 130 ezer forint körüli nyugdíjjal számolva ez azt jelenti, hogy novemberben a 130 000 forint nyugdíj mellé 11 150 forint emelési különbözetet is kapnak a nyugdíjasok. Ezenfelül pedig

ekkor érkezik majd a nyugdíjprémium is, amely minden idők legmagasabbja lesz,

ezt már most ki lehet jelenteni. Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete 50-56 ezer forintos nyugdíjprémiumról beszélt, de a gazdasági növekedés mértékéhez igazított juttatás könnyen elérheti a törvényi maximumot, azaz a 80 ezer forintot azon nyugállományúak esetében, akiknek a havi juttatása eléri a 80 ezer forintos határt. Természetesen az ennél kisebb összegű ellátásban részesülő jogosultaknak is jár a prémium, a saját ellátásuk összegéhez igazított mértékben. Ez alapján kiszámítható, hogy egy medián nyugdíjas november 12-e körül a szokásos nyugdíjának kis híján

a kétszeresét is megkaphatja majd, 130 ezer forint helyett akár 220 ezer forintot is. 

Akár 243 480 forint is érkezhet novemberben egy átlagnyugdíjas számlájára

A KSH adatai szerint az átlagos öregségi nyugdíj 150 571 forint Magyarországon. Erre számítva a nyugdíjkorrekció mértéke eléri a 12 910 forintot, így együttesen a novemberi ellátás (a kerekítés szabályai szerint) 163 480 forint lesz. Ehhez hozzáadva a maximális nyugdíjprémiumot akár 243 480 forint is érkezhet novemberben egy átlagnyugdíjas számlájára.  A nyugdíjasoknak további jó hír, hogy januártól a jövő évi 3 százalékos rendszeres nyugdíjemelés végrehajtása előtt

meg kell emelni a novemberi egyösszegű emelési különbözet egytizenketted részével,

azaz 0,71 százalékkal is a nyugdíjukat, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj visszaépítésének következő lépése, amely immár a 2022. januári nyugdíj 50 százalékának megfelelő összeg lesz.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Összesen 182 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vajda
2021. szeptember 09. 06:28
"A vártnál is több pénzt kapnak a nyugdíjasok" Várjuk ki a végét. A fentekben említett 0,7 százalékból ma reggelre már csal 0,3 százalék maradt. (Forrás: Magyar Nemzet) Még néhány nap, és a nyugdíjasok fognak fizetni. Mindig csodáltam a NER ügyes tájékoztatási képességeit.
pitypang1125
2021. szeptember 08. 20:34
Biztosan nem attól hogy faszságokat írogatsz. Vagy tájékozatlan vagy a témában, és simán, hülyén okoskodsz, ami a jobbik eset, mert sok ilyen van. Vagy pedig tisztában vagy nagyon is a tényekkel, csak egy szarházi, hangulatkelltő hazug troll vagy.. valyon melyik?
Macskakalapban2
2021. szeptember 08. 19:51
Nyuggerisztán Nincs jövője ennek az országnak.
plaatila
2021. szeptember 08. 18:38
Nem vártak ők semmit. De amit ad a kormány azt el lehet fogadni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!