Karácsony: A kormány össze-vissza beszél a Fudan kapcsán

2021. június 07. 20:57

Kínával is lehetne olyan kapcsolatunk, ami a pragmatikus együttműködésen alapszik, vagyis amivel mind a két fél jól jár – mondta Karácsony Gergely az ATV-n.

2021. június 07. 20:57
null

Szöllősi Györgyi kérdésére, hogy miniszterelnökként milyen kapcsolatot építene Kínával, Karácsony Gergely azt mondta: „nem az én álláspontom tér el az európai állásponttól, hanem a magyar kormányé. Kínával is lehetne olyan kapcsolatunk, ami a pragmatikus együttműködésen alapszik – vagyis amivel mind a két fél jól jár.”

Karácsony Gergely szerint ez Kínával lehetséges lenne, de ez a beruházás, ami nagyon sok pénzbe kerül, biztosan nem Magyarország érdeke.

– hangsúlyozta. A műsorban szóba került az a levél, melyet az ellenzéki miniszterelnökökkel közösen kíván elküldeni Kínába. Karácsony Gergely megerősítette: a miniszterelnök-jelöltek egyetértenek vele abban, hogy ezt a levelet el kell küldeni Kínába. Karácsony Gergely bírálta Gulyás Gergelyt is: szerinte össze-vissza beszél a kormány, Gulyás Gergely szerinte nemrég még azt mondta, hogy ebben a kérdésben nem lehet népszavazás, most viszont már támogatja azt. Karácsony Gergely is támogatja az országos népszavazás ötletét. 

 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán 

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karácsony Szilvi
2021. június 08. 10:46
Van pofája ennek a tutyi-mutyi alaknak azt mondani, hogy a kormány össze-vissza beszél. Hát ki a f... beszél össze-vissza a nyelvtudásáról, a diplomájáról? Nem szakad rád az ég, te hazug csibész!!!
kitiltott
2021. június 08. 10:46
Karácsony összevissza beszél a diplomája kapcsán.. De tényleg Egy diplomát is el lehet sunnyogni?
Karácsony Szilvi
2021. június 08. 10:38
Nem kell erőltetni a Kinai egyetem megépítését Budapesten, mert ezek a tetvek a választások után is állandóan randalírozni fognak az egyetem környékén. Mindent el fognak követni, hogy a kinaiak meneküljenek innen. Viszont ha nem épül Pesten egyetem, akkor nincs szükség itt több diákszállásra sem. Aztán örüljön a karigeri több méhlegelőnek. Remélem, hogy a népszavazást nem közpénzből akarják csinálni, mert mi köze a nem pesti lakosoknak a karigeri által akart népszavazáshoz? Csinálja a karigeri ha megígérte a pestieknek.
Tavaszi szél
2021. június 08. 10:37
Mondja ezt az, aki össze-vissza hazudozik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!