Tarlós Karácsonyék feljelentéséről: Nem tudom, miért vártak eddig

2021. március 17. 23:30

Már nincs kampány, ezt az „Orbán utasítása” szöveget abba lehetne hagyni – reagált Budapest volt főpolgármestere az atv.hu-nak.

2021. március 17. 23:30
null

Semmi kifogása ellene, hogy Gy. Németh Erzsébet feljelentést tett a 3-as metró felújításának ügyében, hisz jó ideje éppen erre biztatja Karácsony Gergelyt és társait, az összes általuk korrupciógyanúsnak mondott ügyben – nyilatkozta Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere az atv.hu-nak.

„Nem tudom, mire várt ideig Gy.Németh Erzsébet. Az sem tudom, mi értelme az általuk felállított vizsgalóbizottságoknak, hiszen egyáltalán nem foglalkoznak sem ezzel az üggyel, sem a Biodómmal, mégis másfél év után után most feljelentést tettek a 3-as metró ügyében” – folytatta a politikus.

Hozzátette, hogy a 3-as metró infrastruktúrafelújítással együtt tizenegyszer akkora költségű projekt volt, mint a Lánchíd felújítása. Emellett a BKV az új szerelvények beszerzését 30 milliárd forinttal többre prognosztizálta, mint a felújítást, amit egyébként megfelelő megoldásnak ítélt. Ezért a kormány határozatot hozott – érthető módon –, hogy csak a felújításra ad garanciát, saját forrásunk ugyanis nem volt.

A volt főpolgármester emlékeztetett, hogy Gy. Németh Erzsébeték 73 milliárd forintos működési adóssággal hagyták hátra a BKV-t 2010-ben. „Nekünk ez volt az ajándék, továbbá egy, a ’70-es évek óta felújítatlan 3-as metró” – jegyezte meg. A kormányhatározatot követően, mivel más választása a fővárosnak nem is volt, mert ellenkező esetben le kellett volna állítani a 3-as metrót, a közgyűlés határozatot hozott a felújításról. Ezt a határozatot akkor valamennyi MSZP-s képviselő megszavazta, köztük Horváth Csaba és Tüttő Kata is. Gy. Németh Erzsébet és Karácsony Gergely már csak azért sem küzdhetett akkor a döntés ellen – 2014. augusztus 25-én –, mert egyikük sem volt képviselő – jegyezte meg Tarlós.

„Már nincs kampány, ezt az  »Orbán utasítása« szöveget abba lehetne hagyni. Inkább most látok a fővárosban DK-s utasításokat” – fogalmazott. Ha Gy. Németh „mégis ragaszkodna a rögeszméjéhez”, azzal kerül szembe, hogy a teljes MSZP-frakció ezek szerint Orbán utasítását hajtotta végre, mert egytől-egyik megszavazták a 3-as metró felújítását - jelentette ki.

(ATV)

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ködszúrkálók
2021. március 19. 11:58
Csak most értékeljük, hogy Tarlós milyen kvalitású főpolgármester volt.....Feltünés,posztolgatás nélkül végezte a dolgát. A főváros épült,szépült giga beruházások lettek optimálisan levezényelve. Visszasírjuk még......addig pedig ahogy a közmondás tartja: "...szívunk mint a torkos borz...."
zakar zoltán béla
2021. március 18. 10:24
Két ember: Egy valódi polgármester és egy hülye gyerek az 5. A-ból....
szemlelo
2021. március 18. 10:11
Most Balogh Samu, a kabinetfőnök a politikai komisszár. Ő jelöli ki a támadások irányát.
olajfa1
2021. március 18. 08:41
Tényleg nagyon ostoba ez a GY Német Erzsók, is meg a barátai is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!