SZFE: az új diákelnök hisz abban, hogy folytatódik az ellenállás

2021. március 10. 07:27

Horváth Eszter kijelentette, a hallgatók közül nagyjából 80-an passziváltatták jogviszonyukat, azt nem lehet tudni, hogy ők otthagyják az egyetemet, vagy visszajönnek.

2021. március 10. 07:27
null

Ebben a félévben, amíg a saját tanáraik vannak, addig bizakodó, de ennél nem lát távolabb Horváth Eszter, az SZFE hallgatói önkormányzatának frissen megválasztott elnöke a Klubrádiónak. Horváth Eszter elmondta: elődjétől átvette azokat a pereket – példaként említette, hogy amiatt is indítottak, mert felfüggesztették az oktatásukat –, amelyeket ők kezdeményeztek az első félév folyamán, és azt a képviseleti rendszert is szeretnék folytatni, amelyet a korábbi HÖK kialakított.

Az új hallgatói vezető szerint a járványhelyzet amiatt is nehézségeket okoz a színházi és a filmes szakokon, mert bezártak a színházak, így nem tudnak gyakorlatra menni a végzős osztályok. Az első- és másodéveseknek legalább online meg tudják tartani az óráit, persze sokkal hatékonyabb lenne élőben.

Horváth Eszter kijelentette, a hallgatók közül nagyjából 80-an passziváltatták jogviszonyukat, azt nem lehet tudni, hogy ők otthagyják az egyetemet, vagy visszajönnek. Egyelőre nem tudnak olyanról, akinek új tanára lenne. Hangsúlyozta: nagyon hisznek benne, hogy nem morzsolódik fel az ellenállás a hétköznapokban. Szétválnak a Freeszfe egyesülettől, de a viszonyuk együttműködő, baráti. Az új épületekről, fejlesztésekről nem tud nyilatkozni, mert még nem tehették be a lábukat az egyetemre.

 

Fotó: MTI

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tomtam
2021. március 10. 14:39
Ha ez a nyilatkozat azt jelenti, hogy újabb rendbontással és perekkel szándékoznak megakadályozni az intézmény megújulását, nos, abban az esetben a polgárok többsége ezzel a szándékkal szemben elvárja a leghatározottabb fellépést.
Porkoláb Zsuzsa
2021. március 10. 14:33
Elmúlt a jogállami intelligencia és úr az anarchia megint, ha rátok lenne bízva.
Wezuv
2021. március 10. 14:17
Álljatok ellen! Barmok!
Anonymtalan
2021. március 10. 10:23
Vegyen egy 1 GOhm-ost az elektronika boltban aztán csodálgassa!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!