Fővárosi aluljáró-felújítások: csúszás és kérdőjelek

2021. március 09. 07:00

Márciusi ülésén dönthet a BKK igazgatósága a régóta halogatott metróaluljáró-felújításokról, ám hogy a munkálatok mikor és mennyiből kezdődhetnek, továbbra is tisztázatlan. A programra épp egy éve tett ígéretet Karácsony.

2021. március 09. 07:00
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

A 3-as metróvonalhoz kapcsolódó aluljárók felújítását külön program keretében végezné el a BKK, illetve a főváros. Ennek elindítására azonban egyelőre nem került sor, s megkeresésünkre a Fővárosi Önkormányzat sem nyilatkozott még arról, mikorra tervezik – írtuk még február elején.

Pedig Karácsony Gergely tavaly februárban, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén, majd

határozatban megerősítve vállalta, hogy elindítja a programot. Eddig nem tette.

A Tarlós István vezette előző kurzus által e célra 2020-ra előirányozott, mintegy 9 milliárd forintot a jelenlegi főpolgármester előbb zárolta, majd el is vonta. A 2021-es büdzsébe pedig mindössze egy általános aluljáró-felújítási sor került be, 600 millió forintot alig meghaladó összeggel. Ez jelen állás szerint egyetlen aluljáró akadálymentesítésére sem lenne elég.

Forrásvesztést is okozhat a késlekedés

Ráadásul a halogatás miatt akár jelentős forrásoktól is eleshet Budapest. Ez a program ugyanis nem csupán rendezettebb és korszerűbb, Budapesthez méltóbb aluljárókat eredményezne, hanem a metróvonal felújításához szükséges, teljes akadálymentesítéshez is elengedhetetlen. A teljes akadálymentesítés azt jelenti, hogy a metró minden állomásán, a szerelvényből kilépve a mozgáskorlátozottak számára is elérhető az utcaszint.

Ez utóbbi feltétel teljesítésére pedig nem csupán a Tarlós István előző főpolgármester és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) között született, a folyamatos egyeztetéseket és a döntésekbe való bevonást is előíró megegyezés kötelezi a fővárost, hanem információink szerint a teljes metróprojekt uniós finanszírozási kritériumrendszere is.

Tervek és tervek

Megkerestük ezért a BKK-t, hol tart a teljes akadálymentesítéshez is elengedhetetlen aluljáró-felújítások ügye. Ez különösen is a Göncz Árpád Városközpont és a kifejezetten lepusztult állapotban lévő Határ úti objektumok esetében fontos kérdés.

Mint írták, a BKK nyílt közbeszerzési eljárások indítását tervezi e két megállóhoz kapcsolódó, fővárosi tulajdonú gyalogos aluljárók felújítási és a felszín akadálymentesítési munkáira.

Ezt követően jelentetjük meg az eljárásokat az elektronikus közbeszerzési rendszerben. Az aluljárók és a felszín akadálymentesítése a tervek szerint az M3 metrófelújítás, illetve a BKV Zrt. által végzett peronok akadálymentesítési munkáival összhangban, azt kiegészítve zajlik majd” – részletezték.

Tehát döntés, konkrét előrelépés továbbra sincs, noha – mint fentebb jeleztük – e munkálatokra Karácsony éppen egy éve tett ígéretet. Talán ebben a hónapban lesz.

Tisztázatlan finanszírozás

Rákérdeztük a BKK-nál arra is, mennyi forrás áll rendelkezésre a projektre, tekintve, hogy a fővárosi büdzsében bizonyosan nem terveztek be elég támogatást erre a célra. „A kivitelezési munkák fedezetének biztosításáról a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa dönt. A forrás részben fővárosi, részben állami” – kaptuk meg a szűkszavú, lényegében kitérő választ.

Arra pedig, hogy mikor kezdődhet a munka, s mikorra tervezik az átadást, a következőt írták: „Amennyiben a közbeszerzési eljárások eredményesen zárulnak,

A szerződések megkötéséhez az szükséges, hogy mind az állami, mind a fővárosi források rendelkezésre álljanak, és azt a Fővárosi Közgyűlés döntése is alátámassza. A tervezett átfutási idő a munkakezdéstől számítva másfél év.”

Aggályos átcsoportosítások

Visszatérve a MEOSZ-ra: megírtuk, az érdekvédő szervezet korábban jogi lépéseket is kilátásba helyezett, miután kiszivárgott, hogy a megnövekedett kivitelezési költségek miatt a Főváros a mozgáskorlátozottakon spórolna, a Világgazdaság szerint a BKV olyan mértékben csökkentené az érintett aluljárók akadálymentesítésére a metróprojekt költségvetésében előirányzott összeget, hogy abból már nem lenne megoldható a fentebb jelzett uniós kritérium teljesítése. A Városháza ezt cáfolta, ám konkrét választ nem adott arra, ez mi árán valósul meg, és ami legfontosabb, arra sem, hogy ténylegesen mikorra.

A teljes metróvonal-rekonstrukció egyébként összesen csaknem 220 milliárd forintba kerül, ebből 172,7 milliárd az uniós támogatás, a fennmaradó részt a kormány biztosítja a központi büdzséből. Maga a metróprojekt a Fővárosi Önkormányzatnak egyetlen forintjába sem kerül.

nyitókép: Karácsony Gergely főpolgármester, mellette Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója és Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes egy szerelvényben a 3-asmetróvonal felújított déli, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakaszának átadásán a megújult Határ úti állomáson 2020. október 22-én. (MTI/Máthé Zoltán)

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2021. március 09. 16:21
Aluljáró felújítási pénzét is ellopták.
fatman
2021. március 09. 12:08
"Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz... És közben egyébként nem csináltunk semmit... Semmit! Nem tudtok mondani... olyan jelentős ... intézkedést, amelyre büszkék lehetünk... Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk... akkor mit mondunk?"
civis72
2021. március 09. 10:46
Szegény Harácsony... ...egész nap keményen dolgozik ...a kifogásokon
Pandaka pygmaea
2021. március 09. 10:44
"Ööö... ööö... a folyamat, hogy ezt megcsináljuk, folyamatban van.. ööö... "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!