A Viszkis visszaemlékezése: Hét perc alatt szöktem meg

2021. március 12. 10:06

Ambrus Attila Hajdú Péternek beszélt bravúros szökéséről 22 évvel később.

2021. március 12. 10:06
null

Ambrus Attila, vagyis a Viszkis közel 22 évvel a bravúros szökése után is élénken emlékszik arra a szombati napra, amikor megszökött a Gyorskocsi utcai fogdából – írja az Index a Life TV műsora alapján. A Viszkisnek mindössze hét percre és alapos előkészületekre volt szüksége a szökéshez. A Life TV-n pénteken induló, Összezárva Hajdú Péterrel című műsor új évadában elevenítette fel az 1999. július 10-én történt eseményeket. Megtudtuk: Ambrus kihasználta a hatóságok sorozathibáit, és szinte fennakadás nélkül távozott a szigorúan őrzött objektumból, írják.

„Konkrétan hét perc alatt léptem le. Volt nálam pénz, rendőrségi póló, kötél, de még csavarhúzó is. Persze volt segítségem is. Az információk jöttek, mentek, és bejuttatták hozzám a pénzt is, ami kellett a szökés utáni élethez. Egyébként WC-papírba tekerve hozták be hozzám a lóvét, mert ott még nem vették olyan komolyan a csomagok átvizsgálását, mint később” – mesélte a Viszkis, majd azt is felidézte, hogy sérüléseket szenvedett szökés közben:

„Nem úsztam meg sérülés nélkül a szökést, de csak azért nem, mert nem a terv szerint alakultak a dolgok. Eredetileg az első emeletről másztam volna le a kötélen, amit lepedőkből és törölközőkből fontam, de az elsőn dolgoztak, a másodikon dolgoztak, így végül egy harmadik emeleti irodából tudtam kimászni. Ehhez persze ki kellett egészítenem a kötelet, amit kábelekkel és hosszabbítókkal oldottam meg. Több mint húsz méterről ereszkedtem le, és a műanyag egy életre bele is égett a tenyerembe. Végül négy méterről ugrottam, és ki is ment mindkét bokám. Csak annak köszönhetem, hogy sikerült ennyivel megúszni, hogy a négyszáz-négyszázezer forint a cipőmben volt elrejtve, és ezek a kötegek tompították az esést.”

Fotó: MTI

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2021. március 13. 10:56
Ez egy tipikus besúgó, akit valószínűleg a titkosszolgálat futtatott és futtat. Elegem van a besúgókból!
Krupp Skya
2021. március 12. 21:45
Az M3-mas kivezető szakaszán munkából mentem hazafelé este tíz órakor amikor útlezárásba botlottam minden autót megállítottak géppityus rendőr az ablakot lehúzatta velem majd csak ennyit kérdezett Whiskys? -Mondtam, nem és sörös vagyok. azt hittem meg akar kínálni. -Nem úgy értettem, őt keressük. -Jaaaaaaaaaaa. Később tudtuk meg hogy akkor már az Erzsébet királyné úti ház már körül volt zárva.
Ooomph
2021. március 12. 14:05
Hányok attól, hogy egy koszos rablót most ünnepelni kellene. Anyád fejéhez nyomta volna a pisztolyt, okozott volna életre szóló traumát a kislányodnak. Máris máshogy néznéd a "Robin Hood"-nak kikiáltott senkiházit. Aki elszórakozta minden pénzét. Büdös proliknak ideális példakép, csak lenyúlni és szórakozni.
zakar zoltán béla
2021. március 12. 12:31
00000000000000000000000000000000000000000-//-0000000000000000000000000000000000000000000
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!