Klubrádió: A médiatanács jogtalanul, diszkriminatív módon járt el

2021. február 12. 19:51

A rádió közleménye szerint a Médiatanács „jogtalanul, diszkriminatív módon nem engedte tovább használni” a frekvenciát.

2021. február 12. 19:51
null

A médiatanács nem elvette, hanem „jogtalanul, diszkriminatív módon nem engedte tovább használni” a Klubrádió frekvenciáját, míg más műsorszolgáltatóknak biztosította az újabb hétéves sugárzási lehetőséget – írta a Klubrádió pénteken a médiatanács elnökének csütörtöki közleményére reagálva.

A Klubrádió szerint a médiatanács elnökének soraiban „alig lelhető fel a valóságnak megfelelő állítás”.

A testületnek szerintük – Karas Monika állításával szemben – volt mozgástere, hiszen például az Inforádió esetében pontosan ellenkezőleg döntöttek, ugyanolyan előzmények után. Hozzátették: a Klubrádió dokumentálta a médiatanács diszkriminatív döntéseit, amelyekkel azonos előzmények után nemcsak az Inforádiónak, hanem másoknak is kedvezően bírálta el a szerződéshosszabbítási igényét. A diszkriminációt nem menti, hogy nem csak a Klubrádióval szemben alkalmaztak hátrányos megkülönböztetést – írták.   

Úgy fogalmaztak, hogy

a Klubrádió nem elmulasztotta feltölteni a hatóság szerverére a heti műsorkvóták teljesítéséről szóló jelentését, hanem – a médiatanács álláspontja szerint is – csak egy éven belül két alkalommal késett vele.

A kérdéses időpontban azonban nem is volt törvényben szabott határideje az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének, amit el lehetett volna mulasztani, az adatfeltöltés pedig megtörtént – jelentették ki. Csúsztatásnak nevezték azt, hogy ha a Klubrádió a törvényi kizáró okok miatt a hosszabbítást nem kérelmezte volna, akkor a médiaszolgáltatási jogosultság lejártáig, tehát február 14-éig a médiatanács le tudta volna folytatni a pályázatot, amelyen a Klubrádió is eséllyel indulhatott volna. A Klubrádió szerint a két ügy párhuzamosan zajlik, a pályázatot korábban is kiírhatta volna a médiatanács, annak jelenlegi állását pedig a kizárt pályázók jogorvoslata okozza, nem pedig a Klubrádió frekvenciahosszabbítás érdekében folytatott jogi harca.    

Azt is furcsállották, hogy bár a médiatanács elnöke a rádiós piac állandó mozgására és a rendelkezésre álló frekvenciák „korlátos állami erőforrás” jellegére hivatkozik,

több tucat frekvencia – köztük a Klubrádió régi 95,3 MHz-es hullámhossza is – kihasználatlan.    

Megjegyezték: az, hogy a Klubrádió nem hét, hanem tíz éven át sugározhatott ingyenes közösségi hullámhosszon nem a médiatanács tevékenységének eredménye, hanem „a médiatanács 2010 és 2013 közötti sorozatos törvénysértéseinek következtében hozott bírósági ítéletek kényszerítő erejének a következménye volt”.    

Karas Monika, a médiatanács elnöke csütörtökön adott ki közleményt a Klubrádió ügyéről, amelyben hangsúlyozta: a médiatanács nem vette el a frekvenciát a Klubrádiótól. Azt írta: a rádiót nem érte hátrányos megkülönböztetés, a médiatanács több gesztust tett a rádiónak. A meghozott döntésekben a testületnek nem volt mozgástere, azok a médiatörvényből következnek. Hangsúlyozta: a tanács minden rádiót egyforma mércével mér. Úgy fogalmazott, hogy a médiatanács minden döntése megtámadható bíróság előtt, a bíróság pedig minden szempontot mérlegelve hozza meg döntését. A rádiónak továbbra is megvan a lehetősége, hogy sikeres pályázat esetén tovább szóljon ugyanazon a frekvencián, vagy bármely másik frekvenciára kiírt pályázaton induljon – írta.

(MTI)

Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ma is bukik a Zorbán...
2021. február 19. 16:51
Visszaütött, hogy az ÁVÓ Rádióban állandóan csesztették a Zorbánt a foci miatt... Mert ha néznék az eeeeftásak a meccseket, látták volna ezerszer kiírva, hogy "A gyűlölet nem pálya!", amit az UEFA megkövetel. De nem néztek meccset, ezért nem tudták, gyűlölködtek meg hazudoztak reggel, éjjel meg este. Kár volt szarniuk az UEFA-ra, hiszen az nemzetközi szervezet. És ugye, a bolsevisták imádnak mindent,ami nemzetközi. Kedves ÁVÓ Rádió: visszanyalt a fagyi. Úriember ezt tudomásul venné. (Persze úriember szóba sem áll az ottani verőlegényekkel, nem hogy még ott dolgozzon...)
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. február 14. 18:18
Az alapítványi számlára összekalapozott 100.000.000 Forinttal mi legyen Bandi?
Szerencsi Veronika
2021. február 13. 22:51
Azt láttam a Velkovics műsorában, hogy Európa egyetlen ( a kurva életbe) zsidó tv-jét, nimandfürer eltünteti. Európa egyetlen?????? Észnél legyünk - valamennyi tv zsidókézen van - és minden más. Egymás közt kefélgetik a mocskos öltözéküket? Ki a fenét érdekel? Az csúfság nimander nagyon jól beleillik a képbe. De! Nem is említették meg a magyarországi - LIKUD - pártot!!! Meg az izraeli puszibarát Likud testvér(?) pártjukat. Orbán zérós védelme alatt - nem csak egymás nyakát harapdálják, hanem Orbánt is rövidesen kinyírják. A böszme, akinek az őszödi beszéde után - ha úri ember lenne - főbelőnie - kellett volna magát. Most már harci alakzatban támadja - nem Orbánt - hanem minket. Mert ha vissza szavaznák - akkor nekünk végünk! Ez a pofátlan, szemtelen, etikátlan, önkritikátlan, sunyi, hazug banda - a padlóra és az IMF karjaiba küldi hazánkat!
packó_
2021. február 13. 09:40
A közlemény nem tér ki arra, hogy a rádió miért nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének. Írhatnák azt is, hogy elfelejtették, azt érteném. De így lehet azt gondolni, hogy csak provokáció az egész.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!