Folytatódik a Tanítsunk Magyarországért! program

2021. február 15. 15:56

A program célja, hogy segítsen a kistelepüléseken élő, tanuló gyerekeknek a pályaválasztásban

2021. február 15. 15:56
null

A tavaszi félévben folytatódik a Tanítsunk Magyarországért! program – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára online sajtótájékoztatón hétfőn. György László elmondta: a programban már mintegy 4500 ember vett részt: 6-8. osztályos gyerekek, valamint az őket mentoráló egyetemisták és vállalatok.    

A program célja, hogy segítsen a kistelepüléseken élő, tanuló gyerekeknek a pályaválasztásban, a középiskolai továbbtanulásban.

A tanulókat rendszeresen korrepetálják, továbbá a diákok különböző helyszínekre látogatnak el, például gyárakba, repülőtérre, állatkertbe – ismertette az államtitkár. Kiemelte, a program szervezői szeretnék növelni a mentorok számát, ehhez szükséges újabb egyetemek bevonása. A program 4 egyetemmel indult, de ma már 9 egyetemről érkeznek mentorok. Ennek is köszönhető, hogy a hétfőn induló tavaszi félévben már 549 egyetemista vállalt mentori feladatokat, másfélszer annyi, mint az előző félévben, és így 58-ról 69-re nőtt azoknak a kistelepüléseknek a száma, ahol mentorok segítik a kisdiákok továbbtanulását.    

Tavaly szeptemberben 1633 mentorálttal indult a félév, most 2326-tal, ami 40 százalékos növekedést jelent. A tervek szerint idén ősszel már akár 1500 mentorált is foglalkozhat a kistelepülések iskoláiban a gyerekekkel – közölte György László.    

Hozzátette, idén júniusban fejezi az általános iskolát az első 759 mentorált.

Schwarcz Anna, a program mentornagykövete, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a program során a mentorok és mentoráltak egyaránt sokat fejlődnek. A Tanítsunk Magyarországért! programot 2018 decemberében azért indították útjára, hogy a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő fiataloknak tizennégy éves korukban ne jelentsen nehézséget az iskolaváltás, az azzal járó rendszeres utazás és a beilleszkedés. A tapasztalatok szerint ugyanis leginkább ezek felelősek a középiskolai lemorzsolódásért.    

A program célja, hogy minden gyermek a képességeinek és készségeinek megfelelő szakmát, hivatást választhasson,

függetlenül attól, hogy az ország mely pontján él. A tervek szerint a következő években a kistelepüléseken minden hetedik-nyolcadik osztályos tanuló kap egyetemista mentort, aki segíti az általános iskola befejezésében és a továbbtanulásban. Ez mintegy kétezer egyetemistát és tízezer általános iskolást jelent majd.

(MTI)

Fotó: MTI/Balázs Attila

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!