Adóemelés helyett útdíjjal sarcolnak Gödöllőn

2020. december 15. 14:00

„Gyurcsány laborjának” nevezte Gödöllőt a Mandinernek nyilatkozó Vécsey László. A fideszes képviselő szerint a Gémesi György vezette település újabb, a fuvarozókat hátrányosan érintő ötlete akár más önkormányzatoknál is feltűnhet.

2020. december 15. 14:00
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

A járványhelyzetre hivatkozva kérte közös teherviselésre egyszemélyben meghozott döntéseivel a helyi vállalkozókat Gémesi György, Gödöllő polgármestere. A kormányzati intézkedéseket, így például a kijárási tilalmat is több fórumon támadó településvezető novemberi rendeleteivel az építményadó és a telekadó főszabály szerinti emelésére, illetve a parkolási díjak „korrekciójára” (azaz növelésére) tett javaslatot.

Indoklása szerint elsősorban azoktól a gazdasági szereplőktől kért nagyobb szerepvállalást, akik méretüknél, gazdasági erejüknél fogva ezt könnyebben megtehetik.

A parkolási díjemelés kapcsán pedig arra hivatkozott, hogy az autósokat érintő sarc nem változott 2012 óta. Ebből következően az alapdíjat 250-ről 440 forintra kívánta emelni, megtartva az eddig érvényes kedvezményeket. Ezzel egyébként Gödöllő nem lóg ki az ellenzéki vezetésű települések sorából, hiszen

rengeteg helyen helyi adók emelését jelentették be a polgármesterek a pandémia második hulláma alatt.

Vécsey László fideszes képviselő a Mandinernek azt mondta, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldalon kvázi kísérleti terepnek tekinthető Gödöllő, szerinte Gémesi „ötleteit” adoptálták nem sokkal később másutt is. Ide tartozik a közétkeztetési költségek emelése is. Valamennyi intézkedés – magyarázta a politikus – a lakossági és vállalkozói terhek csökkentését, enyhítését célzó kormányzati lépések hatását ellensúlyozza. Vécsey szerint elfogadhatatlan a társadalmat és gazdaság szereplőit tovább terhelni.

A kormány a jelenséget tapasztalva gyorsan lépett is, s megszületett a december 2-i kormányhatározat: a „2021. évben végződő adóévben a helyi adó és a települési adó mértéke nem lehet magasabb, mint az ugyanazon helyi adónak, települési adónak az e rendelet hatálybalépése napján hatályos és alkalmazandó önkormányzati adórendeletben megállapított adómértéke”.

Vagyis a kabinet leállított minden helyi adóemelést, emellett új adók bevezetését is megtiltotta.

Vécsey László azonban lapunknak nyilatkozva felhívta a figyelmet egy újabb gödöllői „ötletre”: Bajkó Norbert alpolgármester ugyanis olyan szabályozást terjesztett elő Gémesinek, amely a behajtási rendet változtatná meg, díjfizetésre kötelezve a fuvarozók többségét egyes, védendőnek kinevezett útszakaszok használata esetén.

A lapunk által megismert dokumentum óvatosan fogalmaz, mondván, a „gödöllői vállalkozók a szabályozás célját nem kifogásolják”. Információink szerint azonban már a megelőző tárgyalásokon is több érintett igen indulatos lett az újabb sarc láttán, kifogásolva, hogy tevékenységük ellehetetlenülhet az intézkedéssel.

Vécsey kifejtette, ahhoz, hogy januártól egy tehergépjármű behajtson Gödöllő valamely új védett útvonalára, a jegyzőhöz kell előzetesen kérelmet benyújtani, akinek nyolc napja lenne az engedélyt megadni. Ha nincs engedély, a bírság akár 200 000 forint is lehet. Mint fogalmazott,

a cél ezúttal is elsődlegesen az önkormányzat bevételnövelése lehet, de bármi áron.

Vécsey László szerint tehát igazságtalan és életszerűtlen elképzelésről van szó, ami azonban alkalmas lehet a kormányzati tiltás „kicselezésére”. Ezért félő, hogy ezt is átveszik majd országszerte az ellenzéki települések. Hozzátette, az elképzelés egyébként végrehajthatatlan is, bürokratikus terheket ró a jegyzőre, ráadásul a gazdasági életet lassíthatja, akadályozza, sőt, munkahelyeket is veszélybe sodor. A cégek mindenképp rosszul járnak, jegyezte meg a politikus, aki „Gyurcsány adóemelési laborjának” nevezte Gödöllőt.

nyitókép: Gémesi György, az Új Kezdet elnöke a Lehet Más a Politika nagygyűlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2017. december 16-án. (MTI/Kovács Attila)

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. december 16. 08:37
Jó a kép, olyan tanácsköztársaságos Te sötétben bujkáló úthasználó reszkess!
Lotti
2020. december 15. 21:37
Alacsonyabb adóval kijönni? Lehetséges. Alacsonyabb kimeneti szint mellet (igazgatás, védelem, oktatásügy, egészségügy, infrastruktúra...). Vagy úgy megtartani a szükséges bevételi szintet, amit vélhetőleg észre sem veszel. Szektorális különadók, bankadótól a csipsz adóig. Minden földben- vagy levegőben futó vezeték után adó. Természetesen ezeket a szolgáltatók fizetik, amit aztán rád (hagyján), de rám is terhelnek. A 27%-os ÁFA rekordméretű (örülök neki, mert legalább a ténylegesen fogyasztó fizeti). Adó ügyben egy dolog van amiben a Fidesz valóban óriási tettet hajtott végbe. Az adóbehajtás hatékonyságának imponáló növelése (elektronikus számlák).
Friedrich Ferdinand von Beust
2020. december 15. 20:35
Nem úgy volt hat éve, hogy még egy ciklust lezavar és befejezte?
PPK
2020. december 15. 20:29
A fideszes képviselő a PS újságírója, ott is össze és vissza hazudozik. G. hsz éve polgármester, jobboldali, csak nem fidesznyik, ezért kell ütni és vágni. Milyen sarc? Hány embert érint, ha egyáltalán valakit? Miért a büntetés összegét írták miért miért nem a díjat? Miért hazudik a Mandi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!