Elképesztő eredményekkel zárul az Együtt az Autistákért Alapítvány adománygyűjtése

2020. december 29. 20:34

Közel 185 millió forint értékű felajánlás gyűlt össze a Jónak lenni jó! műsorban.

2020. december 29. 20:34
null

Az alapítvány 2020 év végén is egy átfogó kampányt indított, melynek fő célja – az autizmust övező tabuk ledöntése mellett – az első Autista Mintaház – Diagnosztikai és Terápiás Centrum létrehozása 2021 tavaszán – olvasható az alapítvány közleményében. Ehhez a kezdeményezéshez kapcsolódott idén a Jónak lenni jó! műsorfolyam. Az adománygyűjtésnek köszönheten közel 185 millió forint értékű felajánlás érkezett, melyből 138 millió pénzbeli felajánlás, 47 millió forint pedig egyéb adomány.

„Hihetetlen öröm, hogy ilyen mértékű összefogás lett az eredménye az elmúlt másfél hónapnak. Az Alapítványunk nagy álma valósulhat most meg a Mintaházzal, hiszen rengeteg autizmusban érintett családnak nyújthatunk majd igazi segítséget, amelyek révén a mindennapi életüket tehetjük majd könnyebbé. Elmondhatatlan boldogság ez mindannyiunk számára és végtelenül hálásak vagyunk mindenkinek, aki valamilyen formában támogatta a kezdeményezésünket” – mondta Szijjártó-Nagy Szilvia, az Alapítvány elnöke.

A 13616-os számot tárcsázva, vagy a 13616-os számra küldött SMS-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt céljai elérésében – hangsúlyozza a közlemény.

Címlapfotó: MTI/Cseke Csilla

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2020. december 30. 00:28
Lehet, hogy olyan nincs is, hogy "autista". Mindegy: jónak lenni jó!
Takita
2020. december 29. 21:59
Az autisták számának növekedése világjelenség. Elismerés jár mindazoknak, akik ügyüket felkarolják és segítik, hogy hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak. Megjegyzem,hogy az elmúlt években nagyon komoly állami háttér is kiépült az autista gyerekek egészségügyi,pedagógiai ellátására, fejlődésük anyagi támogatására.
McEmese
2020. december 29. 21:14
Nekem is van autista ismerősöm.
koronaszepe
2020. december 29. 20:51
Az pont három hét a MY Lady MRD fedélzetén nyáron...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!