Visszautasítjuk Hadházy Ákos kijelentéseit!

2020. október 13. 13:49

Folytatjuk a felkészülést a 2022-es kormányváltásért!

2020. október 13. 13:49
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció

„Természetesnek tartjuk, hogy egy sokszínű ellenzék köreiben akadnak viták, nézeteltérések, félreértések. Különösen igaz ez most, amikor hitet tettünk egy közös program, egy közös ajánlat mellett abból a célból, hogy leváltsuk az embertelenség és az aljasság semmitől sem visszariadó kormányát. Ugyanakkor elengedhetetlenül fontos az is, hogy az amúgy is feszültséggel túlterhelt közéletet ne mérgezzék félinformációkból, tájékozatlanságból, tévedésből fakadó burkolt gyanúsítgatások, amelyek igazságtartalmát nincs módunk vizsgálni.

Legnagyobb sajnálatunkra most éppen ez történt, emiatt kötelességünk rögzíteni: a rendelkezésre álló információk alapján nem állják meg a helyüket azok az állítások, amelyeket Hadházy Ákos tett Bíró László szerepvállalása kapcsán. Hadházy Ákosnak maga Bíró László ajánlotta fel – Szabó Gábornak, a Jobbik kampányfőnökének teljes egyetértésével és támogatásával –, hogy otthonában betekintést nyerhet minden olyan iratba és dokumentumba, amelybe óhajt, és kérdéseket is föltehet neki. Miután a húszperces, kampányhajrában beiktatott látogatás megtörtént, Hadházy Ákos megnyugodva távozott Bíró László otthonából. Ami ezek után történt, arra nehéz magyarázatot találni – kiváltképpen azért, mert a pártvezetők közül senkit sem keresett meg –, mindenesetre Hadházy Ákos médiában tett, több helyen egymásnak is ellentmondó kijelentéseit visszautasítjuk.

Politikai közösségünk számára a legfontosabb feladat, hogy előre tekintsünk, és folytassuk a közös felkészülést a 2022-es választásokra, a múlt vasárnapi időközi választás eredményének elemzése után levonjuk a megfelelő konzekvenciákat, és kiérlelt, jó ajánlatot tegyünk Magyarország számára. Hisszük, hogy Hadházy Ákos továbbra is politikai közösségünk tagja, és hisszük, hogy közös munkánk eredményeként 2022-ben leváltjuk az Orbán-kormányt.

DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd

Demokratikus Koalíció”

(MTI-OS)

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rókabácsi
2020. október 14. 16:05
majd a bíroságon kell bizonyítani!
Szőke Ciklon
2020. október 14. 09:47
Én ugyan egy rongyembernek tartom ezt a Hadházyt, de ez az állítása eléggé életszerű. Nagyon hihető, hogy az ellenzéki pártok, Hadházy nélkül is ismerték ennek a Bírónak a sötét dolgait, - a DK és a Jobbik biztosan - nem véletlenül mondta a böszme, hogy majd NYELÜNK EGYET. Nos ez a falat a torkukon fog akadni. Most azt várom, hogy mindenki a Hadházy kegyét fogja keresni, mert tartanak Hadházy hangarchívumától. Ha már most ez van, mi lesz itt a lista összeállításakor? Nagyon valószínű, hogy az interneten és a műszaki áruházakban megnő a diktafonok , egyéb hangrögzítő készülékek iránti kereslet.
bagira
2020. október 13. 20:19
Hadházi október 23-án a köztv-t szeretnék elfoglalni , most mondta az atv-ben Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Cserdiben Ezért lehetett öngyilkos a volt polgármester, Bogdán László. Hűtlen kezelés miatt indított nyomozást még júliusban a Baranya Megyei Rendőr főkapitányság a Cserdit is érintő kerékpárút kivitelezésének elszámolása kapcsán írta hétfőn a Baranya megyei napilap. A Bama.hu úgy tudja, hogy a TOPos Kerékpáron az Ormánságtól a Mecsekig! nevű kerékpáros turizmusfejlesztési programmal akadtak gondok és több mint negyedmilliárd forint tűnhetett el az uniós és hazai forrásból. A projekt Orfű és Kovácsszénája között, illetve Helesfa Cserdi-Szentlőrinc vonalon tartalmazza új kerékpárút építését. A Bama szerint a programot a források elosztásáig a megyei önkormányzat koordinálta, a pénzügyi lebonyolítást viszont az adott településre bízták. A nyomozásban már a nyáron lefoglaltak iratokat a rendőrök a hivatalokból. Ugyancsak hétfőn a Bogdán család ügyvédje közösségi oldalán jelentette be, a volt polgármester búcsúlevelet hagyott, és tény, hogy a korábban megjelent híresztelésekkel ellentétben a megkezdett és meghiúsult nagy összegű beruházások és pénzügyi elszámolási probléma miatt vetett véget önkezével életének. Július 14-én Bogdán László, Cserdi polgármestere tragikus hirtelenséggel elhunyt, a sajtóhírek már aznap arról szóltak, hogy önkezével vetett véget életének. Az okokról sem a család, sem más nem közölt érdemi információt, azonban találgatások sora jelent meg napról-napra a különböző médiumokban, súlyos gyógyíthatatlan betegségről, depresszióról, szerelmi csalódásról. A közösségi médiában, a Bogdánt hősként, a kormány egyik fő ellenségeként ábrázoló megmondóemberek odáig mentek, hogy már-már politikai megrendelésre történt leszámolásról beszéltek, és gyilkosságot emlegettek. Az amerikai Népszava még arról is cikkezett, milyen gyanús, hogy nem lehetett látni bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a polgármester valóban öngyilkos lett. https://pestisracok.hu/hutlen-kezeles-miatt-nyomoznak-cserdiben-ezert-lehetett-ongyilkos-a-volt-polgarmester-bogdan-laszlo/
szürkeSzarvas
2020. október 13. 19:24
Hazudnak 1000el. De. Okt 23 hogy biztositják igy a népeiket kiparancsolva a Hasházynak a "fiktatúra arcában" a gigatüntetést? Ha 23an lesznek megint-az gáz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!