Potápi: Folytatódik a Collegium Talentum program

2020. szeptember 07. 12:39

A Kárpát-medencei tehetséggondozást valósítja meg a program.

2020. szeptember 07. 12:39

Az idei tanévben is folytatódhat a Kárpát-medencei tehetséggondozást megvalósító Collegium Talentum program – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.  A nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával működő Collegium Talentum program jelen pillanatban a legátfogóbb, a teljes Kárpát-medencét felölelő tehetségtámogató rendszer, melynek alapvető célja a külhoni régiókhoz kacsolódó elitképzés: a kiemelkedő oktatói, tudományos, értelmiségi utánpótlás biztosítása. A tehetséggondozó programba évente mintegy nyolcvan PhD-, illetve magiszteri hallgató kollégistát vesznek fel. Potápi Árpád János felidézte: 2011-ben hozták létre a programot, amelynek vezetését 2016 óta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és Kárpátaljai II. Rákóczi Magyar Főiskola valósítja meg alapítványi formában. Az eddigi kormányzati támogatás összege eléri a 700 millió forintot – ismertette.

A program létrehozatalában és működtetésében az elsődleges cél a Kárpát-medencei kapcsolati háló továbbépítése. A felsőoktatásban tanulókon keresztül befolyásolni lehet a jövőt, hiszen 20-30 év múlva ezek a diákok, hallgatók lesznek a Kárpát-medence magyar vezetői – mutatott rá a nemzetpolitikai államtitkár. Kiemelte: az oktatás, a kultúra és a politikai intézményrendszer egymástól elválaszthatatlan, és fontos, hogy ne csak a mában gondolkozzanak, hanem előre lássanak, legalább 5-10 évre. A Kárpát-medencében 262 ezer gyermek és fiatal jár teljes egészében, vagy részben  magyar oktatási intézménybe. Ebben benne vannak az óvodások, az iskolások, illetve a magyar felsőoktatásban tanulók is. Utóbbiak száma közel 15 ezer – ismertette. Kitért arra is, hogy az elmúlt 10 évben a magyar kormány jelentős összeggel segítette a magyar nyelvű felsőoktatást.

Orosz Ildikó, a program kárpátaljai ösztöndíjbizottságának elnöke a tehetséggondozás csúcsának nevezte a kezdeményezést, amely összeköti az egész Kárpát-medencét. Kiemelte: az itt képzettek tanítanak később az egyetemeken, meghatározva a jövőbeni generációk tudását. A kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora azt mondta:a legjobb beiskolázási program mindig „a folytatás lehetősége”. Ezen a területen jól halad a nemzetpolitika az óvoda-program után most az iskolákat erősítik – hangsúlyozta.

Tonk Márton, az ösztöndíjprogram szakmai vezetője, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szenátusának elnöke elmondta: 146 magyar fiatal vett részt az idei felvételiken, a legtöbben Erdélyből jelentkeztek. Innen az agrárium, műszaki területek voltak preferáltak, Vajdaságból a tanárképzés területéről kerültek be a legtöbben – említette néhány példát. A nyolcvan ösztöndíjas-kollégista számára a szakmai programok mellett egyéni tehetséggondozást biztosítanak. Weiszburg Tamás, az ösztöndíjprogram szakmai vezetője, Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke elmondta: a diákoknak nyelvvizsgát kell tenniük, és magas szakmai elvárásoknak kell megfelelniük.

(MTI)

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ellenforradaImár
2020. szeptember 07. 12:42
Hajrá magyarok!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!