Novemberben húsz százalékkal emelkedik az ápolók, szakdolgozók fizetése

2020. szeptember 29. 18:50

Magyarországon 68,6 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma és megfeleződött az ilyet kérő ápolóké is – közölte Rétvári Bence.

2020. szeptember 29. 18:50
null

Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi dolgozók számára – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Maglódon.

Rétvári Bence a több mint háromszázmillió forintos beruházással létrehozott maglódi egészségügyi központ ünnepélyes átadóján arról beszélt, nagy segítség a településeknek, hogy az állam az egészségügyi fejlesztéseikhez támogatást nyújt, mert az önrész kigazdálkodása is sokszor nehézséget okoz. Hozzátette: fontos, hogy legyen, aki ezekben az egészségházakban dolgozik, ezért meghatározó, hogy Magyarországon

68,6 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma és megfeleződött az ilyet kérő ápolóké is.

Az orvosi egyetemeken 30-50 százalékkal többen végeznek, mint egy évtizede, ezért a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma 34 ezerről 39 ezerre emelkedett – fűzte hozzá. Az államtitkár elmondta, hogy ebben az évtizedben 915 milliárd forinttal, 76 százalékkal növelte a kormányzat az egészségügyi ráfordításokat, amelyek egy részét a maglódihoz hasonló fejlesztésekre, kórházakra, rendelőkre, mentőállomásokra fordították.

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy ez az új intézmény már egy 21. századi szemléletű egészségügyi rendszer része, amely a megelőzésnek, az egészségmegőrzésnek is teret ad. Az új szemlélettel az egészségben eltöltött és a várható életévek számát is sikerült egy évtized alatt csaknem kettővel megnövelni – tette hozzá.

Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a maglódi egészségügyi központ abból a kormány által biztosított 80 milliárd forintos keretből kapott támogatást, amely Pest megye felzárkózását hivatott elősegíteni.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hentes
2020. szeptember 29. 22:46
Na végre elérik a minimálbért.
Karbantartó9
2020. szeptember 29. 22:16
Megérdemlik!
hihhaa
2020. szeptember 29. 22:01
Helyes, tőlük nem is szabad sajnálni. https://meszk.hu/upload/meszk/document/egeszsegugyi_bertablak.pdf?web_id=
Royce2.0
2020. szeptember 29. 21:45
http://www.meszk.hu/hirek.aspx?nid=51541 2016. szeptember 1-jétől átlagosan 26,5%, 2017. november 1-jétől további 12%, 2018. november 1-jétől további 8%, 2019. november 1-jétől további 8%. ... Itt fentebb 20% Az excel szerint (akinek megy a matek, ellentétben a szar komcsikkal) ez mindösszesen 98,3% DUPLA Kell még mondanom valamit, Ildikó?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!