KSH: Augusztusban ismét 4,5 milliónál többen dolgoztak

2020. szeptember 18. 13:27

A 15-74 évesek munkanélküliségi rátája augusztusban 4,0 százalékos volt, ami 0,6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál, amikor 28 ezerrel kevesebben kerestek munkát, mint a múlt hónapban.

2020. szeptember 18. 13:27

Augusztusban az idén először ismét több mint 4,5 millióan dolgoztak – jelentette Heti monitor című kiadványában  pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A legutóbbi adatok szerint júliusban a  foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző hónaphoz képest 3,2 ezerrel, 4 millió 460 ezerre emelkedett, a tavaly júliusinál pedig 65 ezerrel volt kevesebb. A legfrissebb adat szerint a foglalkoztatottak augusztusi száma már csak 18 ezerrel, 0,4 százalékkal maradt el az egy évvel  korábbitól. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,7 százalékos volt a múlt hónapban, ami 1,1 százalékponttal magasabb a júliusinál és mindkét nem foglalkoztatási rátája egyaránt 0,2 százalékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

A 15-74 évesek munkanélküliségi rátája augusztusban 4,0 százalékos volt, ami 0,6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál, amikor 28 ezerrel kevesebben kerestek munkát, mint a múlt hónapban. Júliusban munkanélküliek átlagos létszáma 218 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalékos volt, az uniós átlag ehhez képest 7,2 százalékon állt. Júliusban 23 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma azt követően, hogy júniusban még 25 ezerrel nőtt az áprilisi 19 ezres és a májusi 28 ezres emelkedés után. A szokásos havi jelentését a foglalkoztatás és a munkanélküliség június-augusztusi adatairól szeptember 29-én közli a KSH.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Abraxos
2020. szeptember 18. 15:58
Szerintem ezek az adatok a körülményekhez képest elég jók.
zakar zoltán béla
2020. szeptember 18. 14:44
Mária Zita Mária-ria-ria...
kunfia
2020. szeptember 18. 14:19
Itt egy táblázat,amiben még a külföldön dolgozókat is beleszámolja a KSH: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/fog/fog2007.html 2010ben is beleszámolták a külföldön dolgozókat?
pollip
2020. szeptember 18. 14:06
Az ellenzék szerint több millió munkanélküli van. Persze ez igaz lehet, mert az ellenzék mindig mindent oda számol, ahová neki tetszik. Ha a nyugdíjasokat és a gyerekeket munkanélkülinek számítják, akkor igaz lehet:-)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!