Itt az új Dunakanyar Napijegy

2020. augusztus 04. 16:20

A 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig.

2020. augusztus 04. 16:20
null

Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők – közölte a kormányszóvivő kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Az új napijegy szerdától érvényes. Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig. Völner Pál, az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke, helyi fideszes országgyűlési képviselő szerint a jegy bevezetése szervezesen illeszkedik ahhoz, hogy a Dunakanyar kiemelt turisztikai térség lett.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának arlamenti államtitkár, KDNP-s országgyűlési képviselő megjegyezte, ez a nyár  a hajózásról szól a Dunakanyarban. Emlékeztetett arra, hogy egy hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek. Volt olyan nap, amikor 3800-an utaztak ezeken a hajókon. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget, ami jól mutatja, hogy sikerült eltalálni az emberek igényeit – jegyezte meg.

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta: a napijegy szerdától kétféle változatban lesz elérhető. A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz. A napijegyeket a bevezetéskor a MÁV-START Zrt. állomási és partneri pénztáraiban lehet megváltani; várhatóan augusztus 15-étől a MÁV mobiltelefontos alkalmazásból is megvásárolható lesz. Közölte: a jegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső viszonylatain, amelyek olyan turisztikailag fontos településeket érintenek, mint Esztergom, Szentendre és Vác. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy társaság menetrend szerinti dunakanyari körjáratain használható a jegy. Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet.

(MTI)

Fotó: A drónnal készült felvételen a Dunakanyar látképe Visegrád felől 2017. október 26-án. 25 éve, 1992. október 25-én terelték a Dunát csehszlovák területre 40 kilométer hosszan a bősi erőmű sikeres próbaüzemét követően. Az előtérben a visegrádi fellegvár látható.
MTI Fotó: Ruzsa István

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Potymog
2020. augusztus 04. 20:54
A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz. Ez egy négy tagú családnak 6996 Ft. Jobban járnak, ha autóznak. A tömegközlekedés árát egyébként csökkenteni kéne.
3M..
2020. augusztus 04. 18:54
Már ezért is pénzt kérnek? Szebb Jövőt!
még fokozza
2020. augusztus 04. 17:39
Tiborcz meg fogja venni a Dunakanyart.
Burmin
2020. augusztus 04. 16:43
Ez egy nagyon jó ötlet volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!