Magyar és amerikai kutatók igazolták Platónt

2020. július 18. 20:41

A föld kockákból épül fel.

2020. július 18. 20:41
null

Magyar és amerikai kutatók igazolták Platón több ezer éves feltevését, miszerint a föld kockákból épül fel – közölte az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint Platón, az egyik legnagyobb ókori görög filozófus kései munkáiban úgy vélte, a világmindenséget alkotó négy elem – a föld, a víz, a tűz és a levegő – mindegyike szabályos testekből épül fel, ezek közül a föld hexaéderekből, vagyis kockákból.

Az „átlagos alakzat” egy kocka

A három magyar és egy amerikai tudósból álló kutatócsoport igazolta, hogy ha véletlenszerűen választott síkokkal kellően sokszor vágunk ketté egy testet, akkor a folyamat eredményeként keletkező testek (poliéderek) lapjainak, csúcsainak és éleinek átlaga rendre 6-hoz, 8-hoz és 12-höz tart, vagyis az „átlagos alakzat” egy kocka lesz.

A csoport nagy léptékű számítógépes kísérletekkel megvizsgálta a kőzetekben a természetes aprózódást előidéző feszültségmezőket, és igazolta, hogy a természetben előforduló, töredezést okozó leggyakoribb feszültségmezők a testeket kettérepesztik, és ezáltal átlagos értelemben kockákat hoznak létre. Így tehát a Földön (és más égitesteken) fellelhető töredezett sziklák és kövek geometriai átlaga maga a kocka – tették hozzá.

A közel negyven éves kutatómunkát siker koronázta

Domokos Gábor alkalmazott matematikus, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat egyetemi kutatócsoportjaihoz tartozó MTA-BME Morfodinamika Kutatócsoport vezetője, Kun Ferenc (Debreceni Egyetem) és Török János (BME) elméleti fizikusok, valamint az amerikai Pennsylvania Egyetem kutatóprofesszora, Douglas Jerolmack geofizikus közel négyéves kutatómunkájuk eredményét a világ legkiemelkedőbb tudományos folyóiratai között számon tartott PNAS – amely az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (National Academy of Sciences) lapja – pénteken publikálta.

Gömböc

Megjegyezték, hogy a kutatás eredményeként Domokos Gábor és társa, Várkonyi Péter másik munkája, a Gömböc most természettudományos értelemben is a helyére került. A Gömböc már a bemutatásakor tudományos szenzáció volt, mivel ez a találmány az első olyan ismert homogén test, amelynek egy stabil és egy instabil, azaz összesen két egyensúlyi pontja van, és bárhogy tesszük le, mindig a stabil egyensúlyi pontjába tér vissza.     

A Gömböc tehát az alakfejlődési folyamatok láthatatlan végállomása, míg a most záruló kutatás szerint a kocka a – szintén láthatatlan – kezdete ugyanezen folyamatoknak.

(MTI)

(Nyitókép: flickr.com)

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. július 20. 05:55
Négyszáz rémisztő karatkernek, akinek a kommentjeit sajnos már nem tudtam elolvasni, mert időközben kitörölték.... Mindenesetre ezt neki szeretném még írni, azzal kapcsolatban, hogy az egyént nem csak szerintem nem lehetséges teljesen a világtól, vagy a valóságtól elkülönülő megfigyelőnek tekinteni - hanem a hivatalos filozófia szerint sem - ehhez a témához érdemes beleolvasgatni az alűbbi (valóban hosszadalmas) szövegbe: "Semmit nem magyarázunk meg az ember által, hiszen az ember nem erő, hanem gyengeség a lét kellős közepén" https://tldr.444.hu/2020/07/19/semmit-nem-magyarazunk-meg-az-ember-altal-hiszen-az-ember-nem-ero-hanem-gyengeseg-a-let-kellos-kozepen Ebből egyetlen mondatot emelek ki: "Radikálisan számot kell vessünk azzal a ténnyel, hogy minden tudományos megismerést megelőzően már eleve a világhoz tartozunk."
néhai Ch.Pilot
2020. július 20. 03:35
A "kockák" kitalálták, hogy a Föld kockákból áll...
mokány
2020. július 19. 21:50
Porhintés! Platon nem volt haladó! DEKADENCIA: Visszafejlődés (hanyatlás: Előbb volt az arany kor, azt követte az ezüst kor, stb. híve volt. Erről akarják elterelni a figyelmet.
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2020. július 19. 13:46
Hát ez nagyon erőltetett és tudománytalan magyarázkodás volt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!