Itt nézheti meg Jeszenszky Zsolt és Soproni Tamás vitáját

2020. július 07. 15:27

Az uniós kisebbségekről vitázott a jobboldali publicista a VI. kerület momentumos vezetőjével.

2020. július 07. 15:27
null

Ahogy arról a múlt héten tudósítottunk, az uniós kisebbségek kapcsán csapott össze Jeszenszky Zsolt politikia hobbista, és Soproni Tamás momentumos polgármester. A háttéről annyit kell tudni, hogy a Székely Nemzeti Tanács még tavaly kezdeményezett aláírásgyűjtést azért, hogy Európa hagyományos nemzeti közösségei, beleértve a székelységet is megtarthassák identitásukat a saját szülőföldjükön. Bár a kezdeményezést május 7-ig lehetett aláírni, a koronavírus-járvány miatt az Európai Unió meghosszabította a folyamatot. Ahhoz, hogy az Unió érdemben is foglalkozzon a javaslattal – miszerint az uniós kohéziós források elosztásánál a jövőben a különböző régiók nemzeti jellegzetességeit is vegyék figyelembe Brüsszelben –, hét tagállamból legalább egymillió aláírást kell gyűjteni. 

Ugyan az egymillió aláírás megvan, de kevesebb mint hét országból. Addig is, az Írdalá.hu csapata igyekszik a közbeszéd homlokterében tartani a kérdést: rendszeresen szerveznek beszélgetéseket az uniós kisebbségek helyzetéről. A viták késleltetve kerülnek fel az Írdalá.hu közösségi oldalára. Az alábbi videóból megnézheti a tudósításból kimaradt részeket is.

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2020. július 08. 18:48
Jelentéktelen, érdemtelen vita.
annamanna
2020. július 08. 05:06
"A románok akarjanak magyarok lenni". Inkább ne akarjanak azok lenni, könyörgöm. Szerintem bőven ráfaragtunk arra is, hogy a cigányok és a zsidók magyarok akartak lenni, a románok már inkább ne akarjanak. Az egész sajnos pont annyira álságos, mint ha mondjuk Novák Katalin azt állítaná, ő francia, csak azért, mert franciául beszél és felvesz egy csíkos pólót. Ettől még nem lesz francia, de lehet, hogy eléggé annak fog tűnni. Az újmagyarok (vagy bármely más náció frissen identitást váltott tagjai) sajnos hozzák magukkal a saját családi-kulturális beidegződéseiket, és ha elég nagy számban települnek rá egy másik népcsoportra, akkor a maguk képére át is formálják annak a gondolkodását. Az EU is óriási dilemmákkal küzd a "keleti" tagországok csatlakozása óta, és az egyes országok belülről is majd' felrobbannak a migránsok befogadása miatt. Egy-egy ember még simán beilleszkedik egy új közösségbe (egy idő után), de a tömegesen vándorlók nem fognak, soha. Egyetlen románból még lehet magyar, de "a románok"-ból, úgy általában véve már nem lehet.
Kanóc
2020. július 07. 23:41
Nem érdekel.
Gyéressy Károly
2020. július 07. 21:57
Ez a Soproni sokkal normálisabb, mint a többi. Felteszem őt az egyelőre még egy kézen megszámolható normális ellenzékiek listájára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!