„Megrázó, hogy nem öregszik meg velünk”

2020. június 22. 19:09

Pázmányos csoporttársak és oktatók emlékeznek vissza Benedek Tiborra.

2020. június 22. 19:09
Pázmány Péter Katolikus Egyetem

„Ahogy az egész országot, úgy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közösségét is megrázta Benedek Tibor halála. Rengeteg kedves emlék került a felszínre, az egyetem közösségi oldalait elárasztották az együttérző kommentek. Az alábbiakban egykori diáktársai és tanárai emlékeznek vissza az élsport mellett alázatosan, nagy erőbedobással tanuló történelem szakos hallgatóra, aki 2005-ben a Pázmány Bölcsészkarán szerzett diplomát.

Benedek Tibor angol-történelem szakos hallgatóként kezdte el az egyetemet, de ezzel párhuzamosan elindult sportolói karrierje is, így tanulmányait egyéni tan- és vizsgarendben folytatta. Az angol szak leadását egy év után kérvényezte, viszont az akkori dékán ragaszkodott a kétszakúsághoz. Benedek Tibor sportteljesítményével már akkor igazolta, hogy nagy pályafutás áll előtte, így végül engedett neki a kari tanács. Kérvényén ez volt olvasható: »Nemzeti érdekből engedélyezem.« – emlékezett vissza Dr. Hargittay Emil professzor úr.

Valóban, az edzések, meccsek, felkészülések, világversenyek sűrűjébe nem fért bele a hagyományos egyetemi diáklét. Társai számára tehát mindig különleges nap volt, ha Tibor megjelent az egyetemen, és benyitott egy előadásra, szemináriumra.”

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2020. június 23. 08:13
Megrázó ez a mondat. "Megrázó, hogy nem öregszik meg velünk"
RogerFederer20GS
2020. június 22. 20:50
Amit eddig olvasni lehet róla, az alapján én lassan bevezetném a suliba tananyagként Benedek Tibort. Nagy embert vesztettünk, ha mindenki legalább 30-40%-ban hasonlítana Benedek Tiborra, más ország lenne ez.
Mr Diener Mann
2020. június 22. 19:57
Számtalan ember megöregedett velünk, a kutya nem törődött velük, mert nem egy medence mellett álltak.
anegy_
2020. június 22. 19:40
Végig olvastam, meg is hatódtam, el is sírtam magam, mint minden nap, amióta elvesztettük ezt a kiváló embert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!