Szijjartó: Magyarország javaslatot tett az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzet megoldására

2020. február 07. 12:25

Az ukrán oktatási miniszterrel abban állapodtak meg, hogy az ukrán miniszter fogadja a kárpátaljai magyar pedagógusok szövetségének vezetőit.

2020. február 07. 12:25

Az ukrán nyelv kisebbségi oktatására és a kárpátaljai magyarok anyanyelvének egyidejű megőrzésének lehetőségére vonatkozó magyar javaslatról tájékoztatta ukrán tárgyalópartnereit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki kijevi látogatásán.

Erről a miniszter azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Dmitro Kulebe ukrán miniszterelnök-helyettessel közösen tartott pénteki kijevi megbeszélésüket követően.

Értjük Ukrajnának azt az elvárását, hogy a területén élő minden állampolgár tudjon ukránul beszélni, mi pedig azt szeretnénk, ha a Kárpátalján élő magyarok megőrizhetnék magyar anyanyelvüket. Szerintünk ezt a két célt egyszerre is el lehet érni” – fogalmazott Szijjártó.

Elmondta, ismertette az erre vonatkozó magyar javaslatokat Anna Novoszad ukrán oktatási miniszterrel, akivel abban állapodtak meg, hogy a közeljövőben az ukrán miniszter fogadja a kárpátaljai magyar pedagógusok szövetségének vezetőit.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2020. február 07. 18:26
Majd mi oldjuk meg az ukránok marhaságot, ezzel segítve őket a NATO tagsághoz. Jól teszik, ha hallgatnak ránk.
leveles
2020. február 07. 14:32
Meghajolni fognak a magyar követelések elött, mást nem tehetnek.
Óbor Dezső
2020. február 07. 13:31
Ezek bolondok ha nem akarnak jóban lenni a magyarokkal. Reálisan ..abbol csak hasznuk lehet.
pollip
2020. február 07. 13:00
Majd felülvizsgálják aztán azt mondják, nem szükséges változtatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!