Kásler: Tizennégy százalékkal nő a szociális szférában dolgozók fizetése

2020. február 19. 17:13

Az intézkedés 84 ezer állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozót érint.

2020. február 19. 17:13

Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Kásler Miklós ismertette: a 14 százalékos béremelés tartalmazza a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos emelését, ezen felül további 6 százalékkal emelkedik a szociális ágazat dolgozóinak a fizetése. Az intézkedés 84 ezer állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozót érint, átlagosan 30 ezer forinttal nő a bruttó bérük.

A miniszter hozzátette: a dolgozók februárban már az emelt összegű minimálbér és a garantált bérminimum-emelés miatti magasabb összeget kaptak kézhez. Márciusban pedig a január hónapra járó, az ágazati emelés miatti különbözetet és a február hónapra járó illetményt egyidejűleg kapják meg a dolgozók. Kásler Miklós megjegyezte: míg a legalacsonyabb illetmény az ágazatban 2019-ben 155 ezer forint volt, idén már közel 177 ezer forint, a legmagasabb pedig 415 ezer forintról 473 ezer forintra emelkedik. A tárcavezető kitért arra: a korábbi és a mostani béremelésekkel a kormány az elmúlt 10 évben megduplázta a szociális szférában dolgozók bérét.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2020. február 19. 20:04
Érdekes,a nagy többség nem érzékeli,mert Orbán ,ha ad,azt máshol elveszi.
Harangláb
2020. február 19. 19:55
Helyes, megérdemlik nem kicsit!
3M..
2020. február 19. 18:24
Az euróhoz képest a forint, legalább 15%-ot romlott. Tehát a fizetések legalább egy százalékkal csökkentek. Ma már Németországban egy kis értékű autót egy munkásnak megvenni annyiba kerül, mint régebben egy nagy értékűt. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!