Magyar Nemzet: Jakab jobbikos belharc miatt mondott le elnöki ambícióiról

2019. november 07. 13:04

Az ellenzéki pártban a napilap szerint azt sem nézik jó szemmel, hogy nyíltan mutatkozik a Gyurcsány-Dobrev házaspárral a párt frakcióvezetője.

2019. november 07. 13:04

Belső harcok, személyi ellentétek húzódnak amögött, hogy Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője nem kapott bizalmat az általa kért elnöki poszthoz – értesült a napilap. A Magyar Nemzet szerint az ellenzéki párt két pólusra oszlott: az egyik Jakab körül összpontosul, míg a másik oldal fő egyénisége Szabó Gábor pártigazgató.

A napilapnak név nélkül nyilatkozatokból a Magyar Nemzet azt a következtetést vonta le, hogy Jakab Péter „privatizálni akarta” a Jobbikot, ezért az elnökjelölti ambícióit pedig Szabó Gábor és köre vétózta meg. Sokakban visszatetszést keltett az is a napilap szerint, hogy Jakab még azelőtt megnevezte a számára megfelelő alelnököket, hogy a Jobbik tagjai megkapták volna a tisztújításra jelentkezők névsorát.

Varga-Damm Andrea – aki szintén bejelentkezett az elnöki posztra – az azonnali.hu-nak adott interjúban bírálta is Jakabot. Úgy fogalmazott, túlságosan „nagy hatással voltak rá azok az emberek, akik őt az elnökségre biztatták, és nem biztos, hogy reá­lisan felmérte, hogy átvihető-e mindaz, amit az elnöki pozícióhoz feltételül kötött”. A megnevezett alelnökökkel pedig Jakab feszültséget generált a pártban Varga-Damm szerint. „Az általa szabott feltételrendszer nem azt mutatja, hogy szolgálni akarná a pártot”.

A napilap szerint az is feszültséget okozhat, hogy Jakab több alkalommal mutatkozott a 2006-ban a tüntetőkre lövető Gyurcsány Ferenccel és feleségével, Dobrev Klárával. Egy ATV-s kérdésre, amely szerint korábban Gyurcsány nevét sem vették szájukra a Jobbikban, a párt frakcióvezetője úgy válaszolt: nem szégyen, hanem inkább erény, ha képesek változtatni a saját korábbi álláspontjukon.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
schulraugue
2019. november 08. 10:27
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Takita
2019. november 07. 18:17
Ha egy nemzeti radikális párt, az új vezetéssel átáll az internacionalistákhoz, akkor ott lehet kérdezni. Hogy mondta Volner János? "A Jobbikot megvették kilóra." Én inkább a személyes sértődöttséget, és a piti alkukat gondolom a háttérben. Egy biztos az egyes posztkommunista hatalomátvételek csak a Jobbik támogatásával történhettek meg. Mostmár teljesen hiteltelenek lettek.
Kegyes urunk Karolus
2019. november 07. 15:27
Oszt ez érdekel még bárkit is?
ThunderDan
2019. november 07. 14:58
Szóval immár ERÉNY Gyurcsánnyal szövetkezni. Gratulálok, Jakab! Gratulálok, Jobbik! Szebb múltat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!