Rossi: Nem lenne tisztességes, ha kísérleteznénk a stadionavatón

2019. október 28. 21:43

Uruguay és Wales ellen készül a magyar válogatott.

2019. október 28. 21:43

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az új Puskás Ferenc Aréna avatómérkőzését nem tekinti a négy nappal később, Walesben sorra kerülő Európa-bajnoki selejtező főpróbájának.

November 15-én a magyar válogatott telt ház előtt fogadja Uruguayt a közel 68 ezres létesítményben, majd úgy lép pályára Cardiffban, hogy ha a sorsdöntő összecsapáson legyőzi a házigazda walesieket, akkor ott lesz a 2020-as, részben budapesti rendezésű Eb-n. Az olasz szakember az M1 aktuális csatornán hétfőn úgy vélekedett: a stadionavató történelmi esemény lesz, amely az ő, valamint a játékosai életében is feledhetetlen pillanatnak ígérkezik.

„Ezen a mérkőzésen, ahol az ellenfél ráadásul az első tíz között szerepel a világranglistán, minden bizonnyal olyan atmoszféra vár a válogatottra, amelyben a szurkolóinkkal szemben nem lenne tisztességes a szakmai stábtól és a csapattól, ha kísérleteznénk, főpróbaként tekintenénk rá. Egy jó eredmény, Isten segítségével egy győzelem a lehető legjobb hangolódás lenne a walesi út előtt” – mondta.

Hozzátette: a válogatottban szövetségi kapitányként kevés nap áll a rendelkezésére a közös felkészülésre kiválasztottjaival, de mivel játékosai profi labdarúgók, tisztában vannak vele, mennyire fontos lesz számukra, valamint a szurkolók és hazájuk számára az, hogy miként teljesítenek ezen a két, rendkívül fontos találkozón.

„Magyarországon legalább annyira szeretik a labdarúgást, mint az én szülőhazámban, Olaszországban. Nincs olyan válogatott mérkőzés, ahol a stadionban ne lehetne hallani a +Ria, Ria, Hungária!+ rigmust, hasonló például Olaszországban nincs is. Ez mindig nagy hatással van a játékosokra. Én pedig arra hívom fel a figyelmüket: még ennél is többet kaphatnak november 20-a után, ha olyan szerencsénk lesz, hogy győzünk Walesben” – hangsúlyozta az olasz szakvezető.

Az októberi két Eb-selejtezőre visszautalva Rossi kiemelte: a sokkal jobb erőkből álló, világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott 15 perc alatt „kivégezte” csapatát Splitben, idejük és lehetőségük sem volt, hogy a taktikai elképzeléseikből bármit megvalósítsanak.

„Az egyetlen olyan meccsem volt szövetségi kapitányként, amikor nem voltunk meccsben, nem voltunk egyenrangú partnerei a riválisnak. Kleinheisler kiállítása után pedig már csak azt vártam, hogy lefújják az összecsapást” – emelte ki Rossi a 3-0-ra elveszített meccs kapcsán. Hozzátette: három nappal később, Azerbajdzsán ellen merőben más kaliberű együttessel mérték össze az erőiket.

„Velünk azonos erősségű ellenféllel találkoztunk, két napunk volt orvosolni a lélektani törést, amire nagy szükségünk volt Split után. Az azeri találkozót sokszor lezárhattuk volna, a végén pedig kaptunk is egy szabályos gólt, de szerencsénkre bírói tévedés miatt elmaradt az egyenlítés” – mondta az 1-0-ra megnyert találkozóról. Hozzátette: az összecsapás után két nappal Dzsudzsák Balázzsal megbeszélték azt az esetet, amikor a lecserélt csapatkapitány nem fogott vele kezet az oldalvonalnál.

„Én is voltam játékos, igaz, már régen, de tisztában vagyok azzal, milyen reakciókra képes egy lecserélt játékos, amikor egy meccsen még éles szituációban kell elhagynia a pályát edzői utasításra. Valóban frusztráló lehet, amit hibás reakciókat válthat ki a játékosból” – nyilatkozta. Kiemelte: Dzsudzsák megértette, hogy csapatkapitányként mindig példát kell mutatnia nem csak a társai számára, hanem a tévé előtt ülőknek és a stadionban lévőknek is, különösen, ha azok gyerekek.

„Részemről, részéről, a társak részéről nincs ezzel semmi gond, a csapaton belül teljes az egyetértés: Dzsudzsák volt és marad is a kapitány” – emelte ki Marco Rossi.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reugrangon
2019. október 30. 21:30
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
brabant89
2019. október 30. 13:18
"Egy jó eredmény, Isten segítségével egy győzelem a lehető legjobb hangolódás lenne a walesi út előtt" Az már elég gáz, ha csak Isten segítségében lehet bízni. Szokása, hogy nagyon megsegít minket. Mint tette például Trianonban is.
néhai Ch.Pilot
2019. október 30. 08:35
"... ha a sorsdöntő összecsapáson legyőzi a házigazda walesieket, akkor ott lesz a 2020-as, részben budapesti rendezésű Eb-n." Nana! Ehhez még Vitéz(kedő) Üresfejű Fenyőünnep Gergely bolgárneppernek is lesz egy-két szava! Ha "úri" kedve olyan lesz, egy tollvonással lemondja Budapest részvételét a rendezésben. Retard Europe! :-)
még fokozza
2019. október 29. 19:37
Akár le is mondhatnánk még a mérkőzést! Nem a foci miatt járunk meccsre hanem a stadionok miatt! Ha nem lenne meccs talán még jobb is lenne! Olcsóbb lenne a jegy! Csak úgy sétálgatnánk a stadionban vagy kilencven percet és uzsgyi hazamennénk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!