Törvénytelenül másolhatják az ajánlóíveket Karácsony kampányában

2019. szeptember 09. 09:12

A Magyar Nemzet értesülései szerint törvénytelen adatbázis építéssel próbálkozik a VIII. kerületben az ellenzék.

2019. szeptember 09. 09:12

Feltételezhető, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból. A napilap hétfői számában arról ír, hogy a józsefvárosi összefogás kampánycsapata az ajánlószelvényeken szereplő adatokat számítógépes adatbázis építésére használhatta, ez pedig tilos.

A cikk szerint vaskos dossziét juttatott el a Magyar Nemzethez a fővárosi ellenzék kampánycsapatának egyik csalódott tagja, aki felháborítónak tartja, hogy olyan feladatok végrehajtására is ráveszik az aktivistákat, amelyeknek akár súlyos következményei is lehetnek. A napilap birtokába került dokumentumok alapján felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti számítógépre az ajánlóíveken szereplők személyes adatait. Ez tilos, csakúgy, mint az ajánlóívek másolása.

Magáról az illegálisnak minősülő munkafolyamatról árulkodik egyebek mellett az a fénykép is, amelyet a józsefvárosi polgármesterjelölt kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza egy zárt Facebook-csoportban posztolt szeptember 2-án késő este. A Magyar Nemzet informátorának tájékoztatása szerint a fénykép a kerületi kampányközpontban, a Baross utcai Patyolat nevű helyen készült. A képhez írt kísérőszöveg szerint a csapat az ajánlóívek feldolgozását végezte, hogy másnap reggel leadhassanak mindent.

Fotó: Facebook / Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet cikke emlékeztet arra, hogy az ajánlóíveken nincs mit feldolgozni, azokat a jelölteknek csupán össze kell gyűjteniük és le kell adniuk a választási bizottsághoz. A fotó és a kísérőszöveg alapján egyértelműen úgy tűnik, hogy az ellenzék személyes adattal való visszaélést követett el. Az írás szerint az aktivisták munkáját megköszönte Veres Gábor, az MSZP VIII. kerületi elnöke és a Józsefvárosban közös ellenzéki jelöltként induló Sátly Balázs LMP-s politikus is.

Arról is kaptak információt, hogy a fényképen látottakra Simon György is reagált: ő jelenleg a DK képviselője a józsefvárosi testületben, de ezúttal az I. kerület 2-es egyéni körzetében indul a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik-Várunk Egyesület jelöltjeként. A politikus az adatrögzítésre utaló jelektől tartva közölte: „Csak meg ne ossza valaki ezt a fotót!”

A napilap cikke szerint nyilván többen rájöttek, hogy Udvarhelyi Tessza fotója, posztja komoly veszélyeket jelent az ellenzékre nézve, ezért az egészet törölték. Még ezt megelőzően azonban másolatok készültek a Facebookon zajló üzenetváltásokról, így semmit nem sikerült eltüntetni.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Belakiss
2019. szeptember 09. 14:58
A Magyar Nemzet szerint... Tehát fake news.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. szeptember 09. 13:27
Már most csalnak.
hátakkor
2019. szeptember 09. 12:58
Ezek idióták.
kamasuka
2019. szeptember 09. 12:15
Tehát még ezt is rájuk lehet majd sütni, ha nem ismernék be. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!