Vádat emeltek a szexuális erőszakkal gyanúsított afgán férfi ellen

2019. április 29. 10:08

A Magyarországon oltalmazott státuszban lévő afgán férfit az osztrák rendőrök fogták el tavaly szeptember 10-én késő este Ausztriában.

2019. április 29. 10:08

Vádat emeltek a szexuális erőszakkal és szeméremsértéssel gyanúsított afgán férfi ellen.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: végrehajtandó szabadságvesztést indítványoznak a férfival szemben.

A vádirat szerint a vádlott - egy 19 éves, külföldi állampolgár – az V. kerület, József Attila utcában dolgozott egy gyorsétteremben. 2018. szeptember 9-én, hajnali 2 óra körül egy a belvárosban szórakozó nő megkérte, hogy engedje meg a gyorsétterem mosdójának használatát. A vádlott a személyzeti mosdóhoz kísérte a sértettet, majd az ajtó előtt várakozott, miközben több alkalommal megpróbált benyitni a helyiségbe. Mikor a nő ki akart jönni, a férfi belépett a mosdóba, és annak ajtaját belülről kulcsra zárta, a kulcsot pedig kivette a zárból. A vádlott ezt követően közel lépett a sértetthez, és kényszerítette, hogy csókolja meg, azt ígérte, hogy utána kiengedi. A kényszerhelyzetben lévő nő a kérésnek eleget tett, azonban a vádlott folytatta erőszakos cselekményét és szexuálisan bántalmazta a sértettet, ezt követően engedte csak ki. 

A sértett egy a gyorsétterem előtt tartózkodó embertől kölcsönkért mobiltelefonról értesítette a rendőrséget. Ezt látva a vádlott elmenekült a helyszínről.

A vádiratnak tárgya még két 2018. júniusi, az éjjeli órákban a VII. kerületben egyedül közlekedő nők sérelmére elkövetett szeméremsértő cselekmény is. A vádirat szerint a 19 éves férfi egyszer a nemi a szervét vette elő, a másik alkalommal pedig akarata ellenére átkarolta és fogdosta a sértettet.

Az V. kerületi rendőrkapitányság nyomozói, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, az Interpol Magyar Nemzeti Irodával és az ügyészséggel együttműködve, európai elfogatóparancs útján kapták el a férfit.

Az V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen szexuális erőszak bűntette és két rendbeli szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

A vád szerinti bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a halmazati szabályok alapján – tíz évig terjedő szabadságvesztés. A kerületi ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A vádlott letartóztatásban van – olvasható a közleményben.

A Magyarországon oltalmazott státuszban lévő afgán férfit az osztrák rendőrök fogták el tavaly szeptember 10-én késő este Ausztriában, Linz környékén egy Frankfurtba tartó vonaton.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. április 29. 10:54
Egymillió rabszolgát ejtettek a berber kalózok "A 16. és 19. század közötti becslések szerint több mint egymillió férfit, nőt és gyereket hajtottak rabszolgasorba az európai partoknál portyázó észak-afrikai kalózok." https://index.hu/tudomany/tortenelem/2017/02/24/egymillio_rabszolgat_ejtettek_a_berber_kalozok/ Az AfD odab@szott: kampány plakátjukon fehér nőt árulnak a muszlim rabszolgapiacon https://www.vadhajtasok.hu/2019/04/25/az-afd-odabszott-kampany-plakatjukon-feher-not-arulnak-a-muszlim-rabszolgapiacon/ Svéd love-story: Emma és Hussein történeteSvéd love-story: Emma és Hussein története "Emma Tikka (33) szerelmes lett Yusuf Husseinbe, és véget is ért az élete." https://www.vadhajtasok.hu/2019/04/24/sved-love-story-emma-es-hussein-tortenete/
Természetes Orbánizmus
2019. április 29. 10:33
Mi pénzünkből migráns bünöző etetését jól tartását nem kell finanszírozni vissza zsuppolni Afganisztánba kész!
3M..
2019. április 29. 10:21
Kötvényes, vagy illedelmesen kopogtatott? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!