Kuciak-gyilkosság: egy szlovákiai magyar polgármester halála is képbe került

2019. január 24. 15:21

A Kuciak-gyilkosság után egy másik ügyben is eljárást indítottak a szlovák hatóságok Alena Zs. ellen, a helyi sajtóértesülések szerint a nő rendelhette meg Basternák László meggyilkolását is.

2019. január 24. 15:21

Egy másik gyilkosság ügyében is bűnvádi eljárást indítottak a szlovák hatóságok szerdán Alena Zs. ellen, aki a tavaly februári újságíró-gyilkosság egyik gyanúsítottja, a rendőrség szerint annak közvetlen megrendelője – jelentette rendőrségi közlésre hivatkozva a TASR szlovák hírügynökség csütörtökön.

Rajtaütéseket hajtott végre a szlovák rendőrség 

A gyilkosságban való bűnrészesség miatt csütörtökön indított eljárásnak három másik gyanúsítottja is van Alena Zs. mellett, aki a Kuciak-gyilkosság ügyében tavaly október óta vizsgálati fogságban van.

Az új bűnvádi eljárás megindítása a szlovák hatóságok tájékoztatása szerint azokkal a rendőrségi rajtaütésekkel van összefüggésben, amelyeket szerdán hajtottak végre több nyugat-szlovákiai helyszínen. Ennek során összesen hét személyt vettek őrizetbe, akiket főként súlyos erőszakos cselekmények elkövetésével gyanúsítanak. Az akcióról a rendőrség további részleteket nem közölt.

Szlovák sajtóinformációk szerint a szerdai rajtaütések Basternák László, Ógyalla (Hurbanovo) egykori polgármesterének meggyilkolásával lehetnek összefüggésben. Basternákot, aki az akkori Magyar Koalíció Pártja (ma Magyar Közösség Pártja) politikusaként volt a jelentős részben magyarok által lakott kisváros polgármestere, 2010 júliusában a háza előtt lőtték le egy vadászfegyverrel. A gyilkosság elkövetőjét elfogták, elítélték, de segítői és a gyilkosság megrendelői nem kerültek elő.

A tragikus kettős gyilkosság felkavarta Szlovákiát 

A szlovák rendőrség tavaly szeptemberben nyolc személyt vett őrizetbe Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolásának ügyében. Később gyilkosság elkövetésének alapos gyanúja miatt hármójuk ellen eljárást indítottak. Köztük volt a kettős gyilkosság állítólagos elkövetője, Tomás Sz., akit a pozsonyi sajtó a révkomáromi rendőrség egy volt nyomozójaként azonosított, és Alena Zs. is, akit a rendőrség a bűntény közvetlen megrendelőjének tart – annak a személynek, aki 70 ezer eurót juttatott a gyilkosság végrehajtójának.

A kettős gyilkosság áldozataira tavaly február végén találtak rá a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban. A rendőrség feltételezése szerint a gyilkosság összefüggésben állt Kuciak munkájával. Az eset közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához, köztük Robert Fico kormányfő lemondásához és a kabinet széles körű átalakításához vezettek.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2019. január 24. 15:59
Kizárt dolog, hogy egy nő ilyen aljas bűncselekményt kövessen el, mert csak a férfiak tudnak gonoszak lenni.
Természetes Orbánizmus
2019. január 24. 15:29
SOROS aki a gyilkosságok hasznába profitot láthatott? Magyar polgármester halála fogynak a magyarok mindíg előny és tűntetések a migráns ellenes szlovák kormány amely ellenébe a második eset esetébe ez mind egy irány amelybe mutató!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!