Nyolc év fegyházat kapott a bicskei gyermekotthon volt igazgatója

2018. november 21. 15:53

Az elsőrendű vádlott 26 éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója, éveken keresztül végzett szexuális cselekményeket a felügyelete alatt álló kiskorúakkal.

2018. november 21. 15:53

Nyolc év fegyházra ítélte a felügyeletére bízott kiskorúakkal szexuális kapcsolatot létesítő volt bicskei gyermekotthon-igazgatót a Székesfehérvári Törvényszék szerdán. Az első fokon eljáró bíróság a 2016 októberében őrizetbe vett, azóta letartóztatásban lévő volt igazgatót folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, ennek kísérlete, négyrendbeli, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és kétrendbeli szexuális visszaélés bűntettében találta bűnösnek. Ezért nyolc év fegyházra ítélte, és véglegesen eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében 18 éven aluliak nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy ilyen fiatallal hatalmi befolyási viszonyban állna.

A szabadlábon védekező másodrendű vádlottat, aki az otthon nevelője volt, kétrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt másfél év – három év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte a bíróság, és szintén véglegesen eltiltották a fiatalokkal való foglalkozástól.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott – aki 26 éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója – éveken keresztül végzett szexuális cselekményeket a felügyelete alatt álló kiskorúakkal. Két fiatal a cselekmények kezdetekor még nem múlt el 12 éves, három sértettel 14 éves kora előtt lépett szexuális kapcsolatba. Ezen felül a férfi több 18 év alatti sértettel szemben is súlyosan szeméremsértő magatartást tanúsított, egyikükkel rendszeresen szexuális cselekményt végzett.

A másodrendű vádlott a vádirat szerint egy felügyelete alatt álló, 14 év alatti fiatallal lépett egyszer szexuális kapcsolatba, három esetben pedig a 14 év feletti sértettekkel szemben fennálló hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve végzett szexuális cselekményt.

Az ítélet nem jogerős, az elsőrendű vádlott és védője felmentésért fellebbezett, a másodrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért. A bíróság fenntartotta az elsőrendű vádlott letartóztatását.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fer70
2018. november 21. 22:06
Mocskos egy dolog ez! Nekem csak egy dolog fura: hol volt a gyermekjogi képviselő, a gyám stb.... Én 2004-2016 között több fővárosi és két vidéki gyermekotthonban is dolgoztam, nevelőként. Mindenhol ezt tapasztaltam: A gyerekek már akkor fel akartak jelenteni, amikor hangosan beszéltem velük. Ha egy ujjal is hozzá értem volna valakihez, azonnal kirúgnak, tuti. Szóval itt valami nem kerek.... Mindenesetre mocskos, gyalázatos ügy ... :-(
bunko_jobbos
2018. november 21. 19:13
Nem tudjuk elképzelni, hogy az ilyen állatok miatt hány gyerek lesz felnőtt éveiben pszichopata sorozatgyilkos. Vagy csak idegbeteg. A börtönben megfelelő kezelést fog kapni, ott szeretik az ilyeneket. :-)
1000bocs
2018. november 21. 16:11
Csak remélni tudom, hogy olyan helyre kerül ahol a többi lakó között lesznek apák, akik megértetik vele a “hatalmi helyzetben levő szexuális visszaélés” mit is jelent.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!