Több problémát is feltárt egy idegennyelv-oktatásról készült kutatás

2018. október 03. 10:30

A szakértő szerint a diákok leginkább a sűrű tanárcserét, a tanárok pedig a diákok motiválatlanságát sérelmezik.

2018. október 03. 10:30

Több problémát is feltárt egy idegennyelv-oktatásról készült kutatás, amelynek elkészítését a kormány rendelte el 2017 nyarán – közölte a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

Berényi Milán elmondta, a kutatásból kiderült például, hogy a szakgimnáziumok és gimnáziumok között nagy különbség van a nyelvoktatásban, előbbiekben például nem fektetnek akkora hangsúlyt a nyelvi szintfelmérőkre, ezért nem tudnak olyan csoportokat kialakítani, mint a gimnáziumokban. A diákok leginkább a sűrű tanárcserét, a tanárok pedig a diákok motiválatlanságát sérelmezik – közölte, hozzátéve, szerinte a jelenlegi felvételi pontrendszer felelős ezért. A felvételinél összesen száz többletpontot lehet szerezni: egy emelt szintű érettségiért ötven pont jár, tehát ha valaki kettőt csinál, akkor maximalizálja a plusz pontokat, és feleslegessé válnak a nyelvvizsgáért járók– magyarázta Berényi Milán. Kifejtette, a felsőoktatási intézmények egyre inkább emelt szintű érettségiket kérnek, a diákok pedig a nyelvvizsga helyett arra a tantárgyra koncentrálnak, amelyből emelt szinten szeretnének vizsgázni.

A kutatás javasolja a sűrűbb óralátogatások bevezetését, a szintfelmérések felfrissítését, a tananyag kibővítését, a tanárok nyelvi képzését, valamint az egyéni szintű oktatás bevezetését – közölte.

Az Oktatási Hivatal a Vizsgálat a köznevelésben folyó idegennyelv-oktatás kereteiről és hatékonyságáról című kutatás során 149 intézményvezetőt, 1118 nyelvtanárt, 8131 tanulót és 70 nyelvi szaktanácsadót kérdezett meg. A kutatásról szóló jelentés a www.oktatas.hu oldalon érhető el.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gwrf
2018. október 04. 08:40
Nem kellenek barbár idegen nyelvek! Ha mi valamit tudni akarunk a külvilágról, egyszerűen elolvassuk az óriásplakátokon, az origón, meg a 888-on. Különben is, miért nem ők tanulnak meg magyarul? Na jó, az orosz kivétel, azt akár kötelezővé is tehetnék ismét. Az NER-szerte sokakban idézne fel kellemes érzéseket.
Akitlosz
2018. október 03. 18:36
"a tanárok pedig a diákok motiválatlanságát sérelmezik." Mégis mitől lennének motiváltak? Tanujj mer mekbux! Ennyi elég? Kinek? Csak egy kötelező tantárgy, amin túl kell lenni. Az államilag elismert nyelvvizsga bizonyítványoknak pedig semmiféle közük nincsen a közoktatáshoz. Teljesen hamis beállítás, hogy a közoktatásból szereznék a nyelvvizsgáikat, akiknek olyanjuk van. Előbb tanul meg egy nyelvet, aki nem jár iskolába, illetve ő megtanul, aki meg a közoktatásba jár ő nem.
Senki Alfonz
2018. október 03. 15:03
Alapvető dolog az, hogy idegen nyelvet csak az tud jól megtanulni, aki a saját anyanyelvét jól tudja. A mi anyanyelvünk esetében aki nem tudja a különbséget az alanyi és a tárgyas igeragozás között, nem boldogul idegen nyelvekben a segédigékkel, a ragozásukkal. És akkor még nem beszéltem a visszaható igékről, névmásokról sem. Így a nyelvtanulás sikere "meghótta magát"! Sietve kell intézkedni, mert az emberekben a szavak "verekedve lesznek"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!