Novák: Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára

2018. október 14. 10:41

Novák Katalin azt mondta, a juttatást minden szülő megkapja, aki önellátásra képtelen gyermekről gondoskodik otthon. A jogosultság független a gyermek korától.

2018. október 14. 10:41

Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó százezer forintra nő - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.  

Novák Katalin azt mondta, a juttatást minden szülő megkapja, aki önellátásra képtelen gyermekről gondoskodik otthon. A jogosultság független a gyermek korától. Hangsúlyozta, a gyod a következő három évben folyamatosan emelkedik, 2022-re az akkori minimálbérnek megfelelő összeget kapják majd az érintettek.

Azoknál a családoknál, ahol más közeli hozzátartozót gondoznak, megmarad a jelenlegi három kategóriás ápolási díj, de ennek is emelkedik az összege. Január 1-től 15, a következő három évben pedig öt-öt-öt százalékkal, tehát összesen harminc százalékkal – tette hozzá az államtitkár.

(MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. január 24. 18:27
Most már ők is megkapják azt ami jár nekik.
Gurgi
2019. január 01. 22:28
Matekból és TFR-ből is egyes:) azt jelenti, hogy Budapesten 10 nő 11 gyereket szül, míg északon 17-et. 17/11 még gyurcsányi matektudással sem 4-5:)
Akitlosz
2019. január 01. 22:28
Akkor nem is magyar törvény.
fakocka
2019. január 01. 22:28
A te csürhéd, érdeklődj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!