A magyarságom számomra olyan, mint halnak a víz

2018. július 05. 16:18

Bár jobban beszéltem olaszul, mint magyarul, mégis tudtam: magyar vagyok. Ez volt a világ egyik legtermészetesebb dolga. Interjú.

2018. július 05. 16:18
Csíkszentmihályi Mihály

„Mit jelent önnek a magyarsága?

Ezt megkérdezni olyan, mintha egy halat faggatnának arról, hogy mit jelent számára a víz. Úgy voltam nevelve, hogy magyar vagyok, és bár jobban beszéltem olaszul, mint magyarul, mégis tudtam: magyar vagyok. Ez volt a világ egyik legtermészetesebb dolga. A gyökereimben magyar vagyok.

A magyar öngyilkossági ráta nagyon magas. Hogyan lehetne egy boldogabb, pozitívabb gondolkodású magyar társadalom létrejöttét elősegíteni?

A magyar kultúra mindig kissé bipoláris volt: nagyon boldog vagy mélyen depressziós. Azt hiszem, ez még most is részben így van. Már a himnuszunkban is az áll, hogy »balsors, akit régen tép…« – a magyar kultúra egyik alaptétele, hogy magyarnak lenni nehéz, és a túlélés érdekében sok mindent ki kell bírnunk. Ez valószínűleg a mai napig mélyen benne van a magyar kultúrában.

Emlékszik arra, amikor és ahogyan a flow koncepciót kitalálta? Az ötlet mikor jött?

Nem úgy jött, mint egy villám. Lassan fejlődött ki a gondolat. Részben itt kezdődött, Budapesten, 1943-ban, amikor bombáztak és az orosz hadsereg lőtt be a városba. A nagynénémtől megtanultam sakkozni, s azt tapasztaltam, hogy amikor sakkoztam, nem vettem észre, hogy bombák hullanak, pedig még a szomszéd házat is találat érte.

ÉN AZONBAN ANNYIRA BELE VOLTAM MERÜLVE A SAKKBA, HOGY NEM VETTEM ÉSZRE.

Később Olaszországban cserkész lettem. Sziklát másztunk, ami nehéz volt és veszélyes, de sokkal jobb, mint a polgári élet. Feltettem magamnak a kérdést, hogy miért van ez így? Ezek után sportolókkal és olyan emberekkel beszélgettem, akik furcsa dolgokat csináltak, s elmondták, hogy mindig nagyon élvezik. Lassan kialakult a gondolatmenet, hogy tényleg elő lehet segíteni vagy éppen elnyomni ezt az érzelmet, állapotot. Kutatásokat kezdtem végezni a témában, s kiderült, hogy maga az élmény nagyon hasonló mindenkinél. Nekiláttam az állapot elemzésének. Mi történik pontosan? Mit kell csinálni? Mire kell figyelni? A különbségek szépen lassan eltűntek, s maradt a forma, a módszer, hogy az ember hogyan tud belemenni a flow állapotába.”

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyalogfarok
2018. július 05. 17:30
ragyogo....tehat van ez a flow elmeny koncepcioja...es mi van meg? habar kivaloan rokonszenves ember, de meg mindig nem ertem, hogy miert ojan nagy pszichomokus. en kerek elnezest
formaegy
2018. július 05. 17:21
"Bár jobban beszéltem olaszul, mint magyarul, mégis tudtam: magyar vagyok. Ez volt a világ egyik legtermészetesebb dolga." Ennyi!
balbako_
2018. július 05. 17:02
Az egyik legnagyobb magyar Liszt Ferenc is törte a nyelvünket. A Legnagyobb Magyar gr.Széchenyi István szintén küzdött a magyar nyelvvel.
annamanna
2018. július 05. 16:44
Ez nagyon klassz, csak a dátum nem stimmel. 1943-ban nem lőtték Pestet az oroszok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!