Tizennégy ember ellen emeltek vádat embercsempészet miatt

2018. június 22. 11:12

Tizennégy ember ellen emelt vádat bűnszervezetben elkövetett embercsempészet miatt a Fővárosi Főügyészség.

2018. június 22. 11:12

Tizennégy ember ellen emelt vádat bűnszervezetben elkövetett embercsempészet miatt a Fővárosi Főügyészség – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

A főügyész közleményében azt írta, a vádirat szerint az elsőrendű vádlott – aki családi kapcsolatai révén kiterjedt harmadik országbeli kapcsolatrendszerrel és arab nyelvismerettel bír – három különböző csoportot is szervezett, hogy pénzért segítse illegális határátlépők Magyarországra, majd Nyugat-Európába jutását.

A csoportok  amelyeknek tagja volt az ügy további 13 vádlottja is – összehangoltan szervezték, majd végezték a külföldiek szállítását. Mind a három csoportot az elsőrendű vádlott irányította, a többi vádlott szervezőként, közvetítőként, felderítőként vagy sofőrként vett részt a bűnszervezet tevékenységében – tette hozzá a főügyész.

A vádlottak 2017 januárja és júniusa között a vád szerint legalább 150 illegális határátlépőt – főleg szír, iraki és pakisztáni állampolgárt – csempésztek át vagy kíséreltek meg átcsempészni a határon, tőlük 300 és 4800 euró közötti összegeket kértek, illetve kaptak a határról (Szerbiából, Romániából) Budapestre, majd Nyugat-Európába szállítás fejében.

A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, több személynek segítséget nyújtva, üzletszerűen elkövetett embercsempészés miatt emelt vádat. A bűncselekmény büntetési tételének felső határa egyes vádlottak esetében a húsz évet is meghaladhatja.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2018. június 22. 12:29
Felkészül Migszol és társai...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!