Harmincezer székely zászlót osztana ki az RMDSZ

2018. január 18. 16:44

Valamennyi csíkszéki háztartást egy székely zászlóval bővülne.

2018. január 18. 16:44

Mihai Tudose volt román miniszterelnök akasztásra utaló nyilatkozatára reagálva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíki területi szervezete bejelentette: székely zászlót ajándékoz valamennyi csíkszéki háztartásnak. Az erről szóló szerdai közleménye kapcsán Borboly Csaba, a csíki RMDSZ-szervezet elnöke csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek. Elmondta: megközelítőleg 30 ezer háztartással számolnak, és nemcsak a házak, hanem a városi tömbházak lakóinak is felajánlják a székely zászlót. Arra a kérdésre, hogy adnak-e román családoknak is zászlót, Borboly Csaba elmondta: a tervek szerint minden háztartásnak felajánlják, de nyilván senkit nem köteleznek arra, hogy elfogadja az adományt. A Hargita megyei önkormányzatot is vezető politikus hozzátette, még nem tudták kiszámítani a zászlóadományozási akció költségeit, de arra számítanak, hogy a nagy mennyiség miatt árengedményt kapnak a zászlógyártóktól.  

A politikus azzal érvelt a zászlóadományozás mellett hogy Mihai Tudose volt miniszterelnök múlt szerdai kijelentése után gyorsan elterjedt a közösségi portálokon a székely zászló jelképként való használata a profilképek mellett. Úgy vélte azonban, hogy a jelképet nemcsak a virtuális térben, hanem ténylegesen is meg kell mutatni. Borboly Csaba elmondta: a jelképhasználat miatt akasztással fenyegetőző Mihai Tudose miniszterelnök ugyan lemondott a tisztségéről, de azóta sem kért bocsánatot. Ezért fontos megmutatni, hogy a székelyek nem ijednek meg ezektől a kijelentésektől, és identitásukat, jelképeiket nem adják fel. 

A Realitatea hírtelevízió által múlt szerdán telefonon kérdezett Mihai Tudose akkori miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy „ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”. A kijelentés sokakat megbotránkoztatott. Tudose hétfőn bejelentette lemondását, miután pártja vezető testülete más okokból megvonta tőle a bizalmat. A miniszterelnöknek jelölt Viorica Dancila már jelölése előtt nyilvánosan elhatárolódott Tudose nyilatkozatától.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2018. január 19. 08:44
A Guardian elég érdekes dolgokat ír borboly csabáról. Megvizsgálták és nincs neki szíve. Bizonyára csak egy karrierista politikus a sok közül, aki saját hasznára korbácsolja az érzelmeket. Jó volna ha inkább hiteles emberek vezetnék a székelyek szabadságharcát, akik valóban értékelni tudják Erdély több évezredes élővilágát.
SonGoku nagyfaterja
2018. január 18. 23:38
Lábtörlőnek elég feltűnő, igazi bazári.
Trid
2018. január 18. 20:24
Magyar jobb lenne.
tom hagen
2018. január 18. 19:59
zaszlo.hu-n megrendelhető. 1560.-Ft a legolcsóbb. Mi már megrendeltük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!