Halhatatlan magyar sportolónak választották Kovács Katalint

2017. november 30. 20:04

Beiktatta tagjai közé a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete Kovács Katalin kajakozót.

2017. november 30. 20:04

Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozót hivatalosan is beiktatta tagjai közé a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete. A csütörtöki ceremóniára a társaság évzáró vacsoráján került sor, amelyen Kárpáti György, az egyesület elnöke nyújtotta át az elit tagságot igazoló plakettet.

A 31-szeres világ- és 29-szeres Európa-bajnok versenyző méltatását Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke olvasta fel. Amint elhangzott, a Bp. Spartacus vízi telepéről indult Kovács Katalin saját bevallása szerint nem volt kimagasló tehetség, szorgalmának és kitartásának köszönhette, hogy a legjobbak közé emelkedett és sportága korszakos egyéniségévé vált.

„Hitvallása így szólt: mindig tedd azt, amiben hiszel és higgyél abban, amit teszel” – jelentette ki Schmidt, aki hozzátette, a kiváló kajakos pályafutása befejezése után sem szakadt el sportágától. „Tevékeny nagykövetünk, ő az a sportoló, aki képviseli értékeinket, támogatja fiataljainkat, egyéniségével és tudásával példát mutat, s eredményei mellett ezek az értékek teszik őt halhatatlanná”.

„Nem gondoltam volna, hogy így meg fogok hatódni, nem is emlékszem, mikor történt velem ilyen – kezdte mondandóját a halhatatlanok új tagja. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy ehhez a társasághoz tartozhatok. Kisgyerekként sosem akartam elhinni, hogy egyszer belőlem is lehet nagy bajnok, aztán ahogy haladtam előre a pályafutásomban egyre inkább éreztem, hogy elérhető cél számomra. Mindent megtettem azért, hogy az álmaim valóra is váljanak. Jó érzéssel tölt el, hogy gyerekeknek és felnőtteknek én lehetek a példaképe” – fogalmazott az ünnepelt.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületnek 21 tagja lehet, ha valaki meghal, a tagság választja meg az új tagot. A megtisztelő cím nem jár külön díjazással. A halhatatlanok jelenlegi tagsága: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Faragó Tamás, Wichmann Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedűs Csaba, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Kulcsár Győző, Magyar Zoltán, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Vaskuti István, Székely Éva, Török Ferenc, Nagy Tímea és Kásás Tamás.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2017. december 01. 13:17
ez csak érdekesség: "Nehéz fizikai munkára utal, hogy az újkőkori nők karja erősebb volt, mint a mai elit evezősöké – állapította meg ősi csontok elemzésével egy új brit tanulmány. (...) A nagyjából 7000 évvel ezelőtti neolitikus kori nők lába ugyanolyan erős lehetett, mint a maiaké, ám karjuk ereje 11-16 százalékkal meghaladta a mai elit evezősnőkét." http://index.hu/tudomany/2017/11/30/reggeltol_estig_robotoltak_az_oskori_nok/
marós
2017. december 01. 09:54
Köszönjük az érmeidet, és gratulálunk Katika.
balbako_
2017. december 01. 07:14
Zsákszámra hordta haza az aranyérmeket ilyen sportoló a világon nagyon kevés van!
di maggio
2017. november 30. 20:59
Talán nincs is nála kiemelkedőbb sportoló.Ha van is ,akkor is a legnagyobbak közé tartozik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!