LMP: Túlhasználtuk a bolygónk erőforrásait

2017. augusztus 01. 12:55

Rég „túlhasználtuk” a bolygónk erőforrásait, és változtatás nélkül 2030-ra már két bolygóra lenne szükség a fennmaradáshoz – figyelmeztet Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese. A zöld párt az éghajlatváltozási stratégia megtárgyalását sürgeti.

2017. augusztus 01. 12:55

A környezeti fenntarthatóság magyarországi stratégiájának elfogadását sürgeti az LMP, rámutatva arra, hogy egyre hamarabb jutunk el az év azon időpontjáig, ameddig még megújulásra lehetőséget hagyó mennyiségben használjuk fel a bolygó erőforrásait. 

A túllövés napjaként aposztrofálta augusztus 2-át keddi budapesti sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese, hangsúlyozva: 1970-ben még december 23-án jött el az a nap, ami után a Föld lakói „túlhasználták” a bolygót. Kijelentette: változtatás nélkül 2030-ra már két bolygóra lenne szükség a fennmaradáshoz. 

A politikus kiemelte a klímaváltozás veszélyeit és hangsúlyozta: pártja sürgeti az éghajlatváltozási stratégia megtárgyalását az Országgyűlésben, amelyre már ősszel sort kerítenének. Közölte azt is: a Ház elé viszi a Greenpeace és a Levegő Munkacsoport klímavédelmi törvénytervezetét is. 

Cselószki Tamás, a párt energiapolitikai kabinetjének vezetője arról számolt be: két újabb népszavazási kérdést nyújtanak be a választási bizottsághoz a paksi bővítéssel kapcsolatban az atomhulladék magyarországi tárolásával összefüggésben.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!