Jön az ingyenes nyelvvizsga

2017. augusztus 14. 20:48

A kormány jelentős összegeket különít el, hogy az első sikeres nyelvvizsgát finanszírozhassa. Az intézkedés értelmében jövőre ingyenessé válik az első emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsga is.

2017. augusztus 14. 20:48

A következő három évben évi mintegy hárommilliárd forintot különít el a kormány a fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának ingyenessé tételére, ahogy az a Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányhatározatban áll.

A dokumentum szerint 2018-ban 2,788 milliárd, 2019-ben 3,066 milliárd, 2020-ban pedig 3,372 milliárd forintot fordít erre a célra a kormány. A döntés értelmében 2018. január 1-jétől az adott évre érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeghatárig megtérítik a nyelvvizsga díját a 35. évüket be nem töltött fiataloknak. Ez az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára vagy az ezzel egyenértékű emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) nyelvvizsgára vonatkozik.

Magyar állampolgárok esetén a felsőfokú felvételi eljárásban figyelembe vehető, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló jogszabályban felsorolt idegen nyelvekből tett vizsgák díját térítik vissza. A felsőoktatási törvényben meghatározott nem magyar állampolgárok esetén az állampolgárságuk szerinti ország hivatalos nyelvétől, nyelveitől eltérő, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló jogszabályban felsorolt idegen nyelvekből, illetve magyar nyelvből tett vizsga számít.

Ha a vizsgázó a nyelvvizsgát nem egy időben, hanem részvizsgánként, de még a 35. életév betöltését megelőzően, szerzi meg, akkor az időben második részvizsga díját térítik meg.

A kormányhatározat megbízta Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy augusztus 31-ig készítse elő az ehhez szükséges jogszabály-módosításokat. Annak érdekében, hogy az első emelt szintű nyelvi érettségi vizsga díjának visszatérítése adómentes bevételnek minősüljön, a kormányhatározat felhívta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy készítse elő a személyi jövedelemadóról szóló törvény ennek megfelelő módosítását.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. augusztus 15. 09:42
A gyerek rendes nyelvoktatasat az idiota rendszeretek miatt meg maganorakkal kell megoldani (a kettannyelvu sulikat is elkezdtetek kinyirni), de azert koszi...
liberálzöld.
2017. augusztus 15. 03:26
Eddig fizetni kellett érte? "Az intézkedés értelmében jövőre ingyenessé válik az első emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsga is."
zakar zoltán béla
2017. augusztus 14. 21:40
KÉT NAGYON JÓ ÍRÁS A MI-BEN:: Botond Bálint(4 hónap alatt a 7-8.!!!) és Kassai Ferenc(OKTATÁS!!!)-11. oldal!! Musykkokotkdácsiakokowákoknak nem ajánlott!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!