Meghalt a kislány, akit CT-hiány miatt egyik kórházból a másikba szállítgattak

2017. július 13. 11:15

A gyermekszív klinikán nem volt CT, ezért a Heim Pál Gyermekkórházba szállítottak egy kislányt, nyitott mellkassal. A lány nem élte túl.

2017. július 13. 11:15

Az Országos Kardiológiái Intézetben nincs sem CT, sem MR, a gyermekeket ezért a Heim Pál Gyermekkórházba, a felnőtteket az István Kórházba szállítják át – olvasható hvg.hu-n. Nyitott mellkassal szállították egyik kórházból a másikba a kislányt, akinek haláláról és annak körülményeiről nagymamája számolt be a Kossuth Rádiónak.

Az Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója elmondta: a gépek hiánya miatt hetente akár 10 alkalommal is előfordul, hogy műtét előtt másik kórházba kell szállítani a betegeket. A műszerekre rendszeresen kértek pénzt, hogy a szükséges vizsgálatokat elvégezhessék, de nem kaptak. A legkomolyabb szívműtéteket a Kardiológiai Intézetben végzik, Balog Zoltán meg is ígérte, hogy jövőre már kapnak CT-t.

Rétvári Bence államtitkár a hírre reagálva kijelentette: több a CT és az MR, mint 2010-ben volt. Balog Zoltán miniszter kedden az ATV-ben hasonlóan reagált: „Lehet, hogy a betegeket időnként nyitott mellkassal kell átszállítani egy másik kórházba CT-vizsgálatra, de korábban a másikban sem volt CT. Most legalább már van.”

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2017. július 13. 18:00
http://index.hu/belfold/2017/07/13/a_nyitott_mellkassal_szallitott_kislany_allapotat_nem_befolyasolta_hogy_nincs_ct_az_intezetben/
SonGoku nagyfaterja
2017. július 13. 17:05
Magyarország erős és büszke európai ország, nem kell megbetegedni kérem-szépen, a következő nemzeti konzultációban ki kell térni rá, hogy eszközhiány miatt nyitott mellkassal ne futkározzon senki! A magyar reformok működnek, mégha a CTk nem is mindig.
nyugalom
2017. július 13. 14:33
Az ilyen hazug, lázító cikkek miatt kellene azonnal kirúgni az íróját, de azonnal! Félrevezető, hiteltelen, féligazságokkal teli! Szégyellje magát!
zakar zoltán béla
2017. július 13. 14:00
A demagógoknak! NYITOTT LÉLEKKEL TAKARODJANAK ETTŐL A HÍRTŐL! Vegyenek jó nagy , mély lélegeztetőgépet! S bújjanak L. Ildikó szárnyai alá, szájukban tollaival...Részvétem a családnak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!