Egységes Kárpát-medencei térben gondolkodik a kormány

2017. július 20. 18:53

A külhoni fiatalok túlnyomó többsége a magyar nemzethez tartozónak érzi magát, ezért a kormánynak is egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodnia – mondta Balog Zoltán Tusványoson.

2017. július 20. 18:53

A külhoni fiatalok túlnyomó többsége a magyar nemzet részeként tekint magára, ezért a kormánynak is egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodnia – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott pódiumbeszélgetésen, csütörtökön.

Balog Zoltán a beszélgetésen ismertette a 2016-os magyar ifjúságkutatás fontosabb eredményeit. A felmérés céljáról elmondta, a döntéshozóknak tudniuk kell, hol élnek, hogyan gondolkodnak a magyar fiatalok magukról, a világról. A 8000 magyarországi és 4000 külhoni fiatal körében készült felmérésből kiderült, hasonlóan élnek mindenütt, a világról vallott nézeteik is hasonlóak - mondta. A külhoniak 81,6 százaléka az egységes magyar nemzet részeként tekint magára, tehát nekünk is egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodnunk – fogalmazott a miniszter.

Szólt arról, hogy a kormány a következő időszakban 17 milliárd forintot szán óvodaépítési programra Magyarország határain túl. 340 magyar nyelvű óvoda van, míg 719 iskola, tehát az óvodarendszert kell erősíteni – magyarázta. Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy a kormány célul tűzte ki, a hazai általános iskolások tanulmányaik során jussanak el külhoni magyar közösségekhez. Mára már a hetedikesek fele eljutott az országhatáron túlra: 2013-ban 12 ezer, 2017-ben már 45 ezer diák.

A demográfiai, családpolitikai kérdésekről Balog Zoltán kifejtette, 2002 és 2010 között 27 százalékkal csökkent a házasságkötések száma Magyarországon, ám 2010 és 2017 között már 46 százalékkal nőtt, amire az Európai Unióban nincs példa. A gyermekvállalás terén van még javítanivaló - hangsúlyozta. A kormány jelenleg a GDP 4,1 százalékát fordítja családtámogatásra, amit öt százalékra kívánnak növelni – fűzte hozzá.

(MTI)

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2017. július 20. 23:11
"Egységes Kárpát-medencei térben gondolkodik a kormány" Volt ilyen, úgy hívták Magyar Királyság. És mi verte szét? A nacionalizmus. Másként mondom: nacionalista módon nem lehet egységesíteni a Kárpát-medencét.
annamanna
2017. július 20. 23:10
Miután Balog sikeresen befejezte az országos tanuszoda programot, CT-vásárlást és a többi projektet, nekiáll az erdélyi magyar óvodáknak. Gondolom, ugyanolyan eredményesen.
választópolgár
2017. július 20. 20:15
"A külhoniak 81,6 százaléka az egységes magyar nemzet részeként tekint magára, tehát nekünk is egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodnunk – fogalmazott a miniszter." Ezért a következtetésért felmérések ezreit elemzték ki, kutatóbizottságok és marketingügyi minisztériumok dolgoztak hónapokig lázasan. Jönnek a választások mondani kell valamit a népnek. Most hogy tudjuk hogy gondolkodik balog zoltán megnyugodhatunk. Ő az aki szerint Magyarország lakosságának összetétele: romák és nemromák.
Akitlosz
2017. július 20. 19:45
Gondolkodni azt szabad. De nem lesz ilyen egységes tér. A Kárpátok és Magyarország között mintha akadnának országhatárok. S nem is akadt 1945. óta olyan kormány, amelyik ezen változtatni óhajtott volna. A mostani sem az. De gondolkodni, sőt térképet bámulni azt szabad. Én is szoktam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!