New York állam kormányzója tárgyalna a CEU-ról

2017. május 24. 18:40

New York állam kormányzója „üdvözli a lehetőséget arra, hogy megoldják ezt az ügyet, és késlekedés nélkül megkezdjék a párbeszédet a magyar kormánnyal” – áll az Andrew M. Cuomo által kiadott közleményben.

2017. május 24. 18:40

New York állam kormányzója közleményben jelentette be, hogy hajlandó tárgyalni a magyar kormánnyal annak érdekében, hogy Budapesten működhessen tovább a Közép-európai Egyetem.

Andrew M. Cuomo kijelentette: a magyar kormány által elfogadott törvénymódosítás, amely ellehetetlenítené a CEU működését, ellent mond a Magyarország és New York állam között még 2004-ben kötött megállapodásnak. Akkor ugyanis a felek elköteleződtek amellett, hogy támogatják a CEU-t, hogy magyar akkreditációt szerezzen, miközben amerikai egyetemi státuszát is megtartja. Cuomo tartani akarja magát a megállapodáshoz, s mennél hamarabb tárgyalni szeretne a kormánnyal.

„A magyar kormány nyilvánosan kijelentette, hogy a CEU jövőjéről csak az illetékes amerikai hatóságokkal tárgyalnak, amelyek ez esetben New York államot jelentik. A kormányzó üdvözli a lehetőséget arra, hogy megoldják ezt az ügyet, és késlekedés nélkül megkezdjék a párbeszédet a magyar kormánnyal”

– olvasható a közleményben, melyben a kormányzó azt is leszögezi: a CEU az amerikai-magyar együttműködés szimbóluma, a szabadság biztosítása pedig mindkét fél közös érdeke.

A közleményre azután került sor, hogy Washington újra az egyetemet ellehetetlenítő törvény visszavonására szólította fel a magyar kormány, s ismét hangsúlyozta: a tárgyalásokat nem Washingtonnal, hanem a közvetlenül az érintett felekkel kell lefolytatnia. A Külgazdasági és Külügyminisztérium erre válaszul sajnálatát fejezte ki, amiért az amerikai kormányzat láthatólag nem akarja megoldani az ügyet.

Összesen 225 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2017. május 25. 12:44
Két amerikai nyilatkozat: 1. A központi kormányzat nem tárgyal erről az ügyről 2. New York állam hajlandó tárgyalni A labda most a magyar térfélen pattog. A lex CEU alapján kell a megállapodás a szövetségi kormánnyal. Balogéknak most ha nem fogadják el New York államot tárgyalópartnernek, indokolniuk kell, miért ragaszkodnak a szövetségi kormányhoz, akinek nincs hatásköre az ügyben, ami az itthoni birkanyájnak biztos elfogadható lesz, rajtuk kívül azonban mindenki számára nyilvánvaló lesz a kilógó lóláb. Úgy vélem, ügyes diplomáciai húzás volt ez az USA részéről.
Pinter68
2017. május 25. 12:37
Na, most legalább világosan kiderül, hogy a kormány valóban jóhiszeműen hozta a törvényt és kész az ésszerű kompromisszumra vagy szándékosan szabtak nem teljesíthető feltételeket a CEU ellehetetlenítésére.
Korn
2017. május 25. 11:53
mindennapi ceu un un un un...
Berecskereki
2017. május 25. 09:03
Az USA külügyminisztériuma pedig foglalkozzon hatékonyabban a terrorizmussal a CEU téma helyett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!