Palkovics: Át kell alakítani a magyar oktatás rendszerét!

2016. szeptember 06. 11:46

Palkovics László oktatási államtitkár a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új épületének avatásán elmondta: szükséges az oktatási rendszer átalakítása, aminek mikéntjeit az elmúlt hónapok felmérése szolgáltatja. Beszédében világrendi kiegyenlítődésnek nevezte az egyházi fenntartású iskolák számának növekedését.

2016. szeptember 06. 11:46

Át kell alakítani a magyar oktatás rendszerét, és az elmúlt kilenc hónapban pedagógusokkal, oktatási szakemberekkel felmérték, mit kell megváltoztatni, hogyan akarják működtetni az iskolákat a következő időszakban, mit vár el a közösség az iskolarendszertől – mondta az oktatási államtitkár kedden Balassagyarmaton.

Palkovics László a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új épületének avatóünnepségén kifejtette: nagyon gyorsan változó környezethez kell alkalmazkodni a tanítással. Példaként említette, hogy mostanra már van olyan iskola, ahol mindenkinek okostelefonja van az első osztályban. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elvárásként azt fogalmazta meg: a diákokkal meg kell szerettetni a tanulást, és el kell érni, hogy tudják alkalmazni az ismereteket a változó világban is.

Növekvő számú egyházi iskolák

Palkovics László a váci katolikus egyházmegye által fenntartott iskolában kitért arra, hogy a második világháború előtt Magyarországon az iskolák kétharmada egyházi fenntartású volt, majd 1950-re ezek száma 12-re csökkent. A rendszerváltozás óta ez a szám növekszik, jelenleg több mint 700 egyházi fenntartású iskola van hazánkban, a legnagyobb iskolafenntartó a katolikus egyház, amely 286 intézményt működtet. 

A világ rendje elkezd kiegyenlítődni, és ez jól nagyon van így – fogalmazott az oktatási államtitkár.

Általános iskolával bővül a Szent Imre iskola Balassagyarmaton

Csáki Tibor, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) vezetője az ünnepségen elmondta, a szalézi rend nyolcvanéves működés után két éve vonult ki Balassagyarmatról, akkor a váci egyházmegyének adták át kollégiumuk épületét; ezt újították fel, és alakították át általános iskolává. A beruházást a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatán elnyert 180 millió forint mellett az egyházmegye saját forrásából, 150 millió forintból végezték, ebből 130 milliót költöttek a belső átalakításokra, 20 milliót pedig a berendezésre. 

A főigazgató ismertette: a váci egyházmegye 29 oktatási intézményt működtet, ebből 11-et Nógrád megyében. Elmondta azt is, hogy Balassagyarmaton 1992-ben indult újra a katolikus oktatás.

A Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új, az általános iskola alsó tagozatosai számára létrehozott épületét Beer Miklós váci megyéspüspök áldotta meg. Úgy fogalmazott: amikor hívő emberként Isten áldását kérjük, azt a szándékunkat akarjuk kifejezni, hogy azt akarjuk tenni, amit ő vár tőlünk.

Lavaj Árpád iskolaigazgató az MTI-nek elmondta: elkészült az épület teljes energetikai felújítása, a külső-belső szigetelés, a fűtésrendszer korszerűsítése. A háromszintes épület szerkezetét meghagyták, az alsó két emeleten a kollégiumi szobákat alakították át tantermekké, tanári szobákká, és új vizesblokkokat építettek. 

A Szent Imre iskola három épületben működik Balassagyarmaton, összesen 22 osztállyal. 

(MTI)

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2016. szeptember 07. 08:21
Istenem, dilettans komcsik kezeben a kozoktatas: egyenes ut a csodbe. 5 eve nem lehet beszerzesi stop van az egyetemeken, mikozben tobbezer informatikus hianyzik a piacrol, mert elavult szarokon tanulnak, es aki vegez, dobbant. A szakkozepsulik, kettannyelvuk beszantasarol ne is beszeljunk, verlazito
totyalaci
2016. szeptember 06. 15:13
Érdekes...volt két ló. Az egyik minden nap finom zabot kapott a gazdái megfuttatták a virágos mezőn.A másik ló lényegesen kevesebb zabot kapott és nem futtatták meg a virágos mezőn,inkább gáncsot vetettek, akadályt állítottak neki. És egy idő után a lovak és gazdáik inkább a virágos mezős méneshez szerettek volna inkább tartozni. Pedig a kevés zabbal élő állandó gáncsoknak kitett lovak még mindig jobban teljesítettek virágos-mezős társaiknál. Csak már egy kicsit görcsösebbek és csúnyábbak lettek a sok bosszantás közepette. Hát ilyen dolog ez...
gudmen
2016. szeptember 06. 14:02
amitöl a fidesz megvéd, amikor nem hagy az ut szélén, amikor nemzeti érdekböl a JAVUNKAT akarja, netán átalakit...abban nincs sok köszönet...
quiet
2016. szeptember 06. 13:14
Igen! Javaslom, hogy vegyék a mintát az évszázada működő ( és újra élretörő ! ) egyházi iskoláktól ! És a tartalom a tartalom ! Abban különbözik az egyházi meg a világi iskola ! Nehogy már ne mondjuk ki megint !! Szerkezeti átalakítás na'iszee..( Ha vki EGY VÖDÖR szart kever bele, egy másik meg KÉT FÁNDLI szart, a módszer ugyan különbözik, de az eredmény ugyanaz a szar lesz. )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!