Mosonmagyaróváré lett idén Európa legszebb főtere, nézegessen róla fotókat!

2016. szeptember 27. 10:33

Dunakiliti és Mosonmagyaróvár egyaránt ezüstérmet nyert az Európai Virágos Városok és Falvak ez évi versenyén. Mosonmagyaróvár ezen felül megszerezte a legszebb főtérnek járó különdíjat is. Megmutatjuk, mi alapján döntött így a nemzetközi zsűri.

2016. szeptember 27. 10:33

Dunakiliti és Mosonmagyaróvár egyaránt ezüstérmet nyert az Európai Virágos Városok és Falvak ez évi versenyén, amelynek díjkiosztó ünnepségét szeptember 23-án Brnóban tartották, közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel.

A két település a 2015. évi Virágos Magyarország verseny győzteseként vett részt falu, illetve város kategóriában az európai megmérettetésen. A szigetközi város megszerezte a legszebb főtérnek járó különdíjat is. Mosonmagyaróvár emellett elismerő oklevelet kapott a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontért, Dunakiliti pedig a Kiserdei Óvodáért, amely zöld óvodaként működik, értsenek ezalatt bármit.

Mosonmagyaróvár parkjai nagyon tetszettek a zsűrinek

A versenyen a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvédelem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás, valamint a tájvédelem szempontjai.

A zsűritagok emellett kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, falfirkamentességére. Mosonmagyaróváron a zsűritagok tetszését a hatalmas zöldfelületek, virágos parkok mellett az is elnyerte, hogy a civil szervezetek és az önkormányzat összefogásának eredményeképpen az új fejlesztéseknél messzemenősen érvényesítették a fenntarthatóság szempontjait, például a megújuló energiaforrások használatát. Értékelték azt is, hogy az önkormányzat a közterek fejlesztését és szépítését a helyi lakosokkal és számos önkéntes szervezettel együttműködve végzi.

Ezeket a fotókat készítette a zsűri a városról helyszíni szemléje során:

Dunakilitiben a virágosítást díjazták

Dunakiliti rendezettsége, tisztasága mellett különösen a helyi vállalkozások és az önkormányzat példás összefogása vívta ki az értékelők tetszését, amellyel a falut zöldebbé, virágosabbá tették, közösségi tereket alakítottak ki, nagy hangsúlyt fektettek az intézményi környezet virágosítására, és ezekbe a folyamatokba a fiatalokat is sikerrel vonják be. Az Európai Virágos Városok és Falvak egyedülálló programja évente közel ötvenmillió embert mozgósít a kontinensen, és huszonötezer település között teremt kapcsolatot a harmonikus környezet kialakítása és megóvása érdekében.

Magyarország 1990 óta visszatérő szereplője az európai versengésnek.

A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen az eltelt 23 évben díjazott települések az európai megmérettetéseken eddig 9 arany-, 25 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10-et pedig Európa-díjjal jutalmaztak. (MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krutyifix
2016. szeptember 27. 13:00
ez tényleg szép
2016. szeptember 27. 11:47
Ilyenkor ezért egy picit mégis csak büszke vagyok magunkra! Csak egy picit, de nagyon! (Szándékos képzavarral.)
anegy_
2016. szeptember 27. 11:45
Gratulálok!!!!!!!!!!!!!! a városnak és Magyarországnak! Hogy így is maradjon, és továbbra is épüljön és szépüljön csodálatos hazánk, október 2-n csak is a NEM lehet a válasz az igénytelenséggel szemben.
Finale*
2016. szeptember 27. 11:26
Csodaszep lett !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!