A kormánypártok szerint nem kell tényfeltáró vizsgálat az újságíró-beszervezési ügyben

2016. szeptember 15. 16:32

Az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője lehetővé tette volna, az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői is támogatták volna, a kormánypártok azonban politikai döntéssel megakadályozták a tényfeltáró vizsgálatot – közölte Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke. A Belügyminisztérium viszont vizsgálatot indított az ügyben.

2016. szeptember 15. 16:32

A kormánypárti többség leszavazta, így nem indul tényfeltáró vizsgálat a sajtóban megjelent hír alapján, amely szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) munkatársai zsarolással próbáltak beszervezni egy újságírót – nyilatkozta a testület szocialista elnöke a bizottság csütörtöki zárt ülése után a sajtónak. Molnár Zsolt azt mondta: az AH vezetője lehetővé tette volna, az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői is támogatták volna, a kormánypártok azonban politikai döntéssel megakadályozták a tényfeltáró vizsgálatot. 

A 444.hu múlt szerdán írt arról, hogy tavaly decemberben egy újságírót zsarolással akartak „titkos együttműködésre” rávenni az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai.

Tasnádi László, a BM rendészeti államtitkára az ülés előtt nyilatkozva megerősítette, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak, amely során megvizsgálják, törvényes volt-e a tevékenység vagy sem. Úgy fogalmazott: „valami történt az biztos. Hogy hogyan, arról a bizottság előtt számolnak be”. Mivel minősített adatokról van szó, ezért többet nem mondott az államtitkár. A nemzetbiztonsági bizottságot a BM államtitkára és Kiss Zoltán, az AH főigazgatója zárt ülés keretében tájékoztatta.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2016. október 10. 12:54
Ha a szocialisták , az LMP és Jobbik azt mondja, akkor biztosan igaz minden. :D
Senior
2016. szeptember 21. 13:48
Pénz a legbiztosabb beszervezési alap, a zsarolt, rákényszerített ügynök fog a legszarabbul dolgozni, és egy politikai fordulat után "áruló" lesz. Ha egy titkosszolgálat demokráciában csak ilyen módszerrel fér hozzá egy információhoz, ott komoly gondok vannak.
madarasi.abel
2016. szeptember 18. 11:03
"A kormánypártok szerint nem kell tényfeltáró vizsgálat az újságíró-beszervezési ügyben" Valamint: az, hogy Matolcsy közpénzzel tömi a kurváját, az erkölcsi kérdés. Nos, van itt valaki, aki kifejtené, mi az áljobber hozzáállás ebben az erkölcsi kérdésben?
madarasi.abel
2016. szeptember 18. 11:03
Te, ez a Tasnádi László nem az a bolsi besugó Tasnádi László? Ja, de :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!