Lázár: Elvi különbség van Magyarország és Brüsszel között

2016. június 09. 15:56

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az Európai Bizottság javaslataiból joggal feltételezhető, hogy a bevándorlás megszervezését készítik elő, míg Magyarország alapjaiban elutasítja a bevándorlást és a családok támogatásának pártján áll. Lázár János beszélt arról is: a kormány szerint négy nagy, kiemelt egészségügyi centrumra van szükség Budapesten.

2016. június 09. 15:56

A kormány úgy döntött, hogy Budapesten négy nagy, kiemelt egészségügyi centrumra van szükség - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: végső döntés született arról, hogy északon a Honvédkórházat kell megerősíteni, Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház biztosít ellátást, Dél-Budán pedig új, 21. századi szuperkórházat építenek Kelenföld térségében. Észak-Budán egy következő fejlesztési periódusban új kórház létesülhet - tette hozzá.

Lázár János közölte azt is, hogy a kormány a Kútvölgyi kórház fejlesztése mellett van, ahol sportellátási centrumot is létrehoz, a Szent János kórház pedig nem lesz szuperkórház.

A bevándorlást készíti elő az EB?

Elvi különbség van Magyarország és az Európai Bizottság (EB) bevándorlással kapcsolatos elképzelései között – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón. Lázár János azt mondta: az EB javaslataiból joggal feltételezhető, hogy a bevándorlás megszervezését készítik elő, míg Magyarország alapjaiban elutasítja a bevándorlást és a családok támogatásának pártján áll.

Beszámolt arról is, hogy a kormány pénteken foglalkozik a befogadó állomások problémáival, továbbá mérlegeli egy tranzitzóna kialakítását Ásotthalom térségében.

Mi legyen a földeladásokból befolyt pénzből?

Lázár János tájékoztatása szerint törvényjavaslatot készít elő a kormány arról, hogy a földérverésekből befolyó pénzösszeget hogyan használják fel. Az előterjesztésről a parlament szeptemberben dönthet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: most zajlik a földárverések utolsó köre, az értékesítésekből 250-300 milliárd forint bevételre lehet számítani.

Több javaslat is van arról, hogyan használják fel ezt az összeget, egy terv szerint ipari parkokat létesíthetnének, egy másik szerint adósságcsökkentésre kellene fordítani a pénzt, egy további javaslat alapján pedig népegészségügyi programokat finanszírozhatnának, kórházakat építhetnének belőle – magyarázta.

Mint mondta, a kormány szerint erről a parlamentnek kell érdemi vitát folytatnia, amely szeptemberben kezdődhet meg.

Kulturális kérdésekben is döntött a kormány

Az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójáról döntött a kormány – közölte Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy a célra 25 milliárd forint áll rendelkezésre, és a megújítás mellett egy 120 éves terv alapján új szárnyat is építenek az épülethez.

Döntöttek arról is, hogy az Országos Széchényi Könyvtár főépülete marad a Budavári Palotában, egy új raktárbázisa pedig a városon kívül épül meg.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy amennyiben a Magyar Nemzeti Múzeumnak vannak fejlesztési elképzelései, akkor a kormány kész támogatni az intézmény terjeszkedését a Palotanegyedben álló állami palotákban.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kohntalan
2016. június 09. 18:58
Valóban van különbség. Ők civilizáltak, a magyarok félázsiai barbárok.
Kanóc
2016. június 09. 16:44
Brüsszel közel 2.5 millió erőszakos, illegális bevándorlót menekültként nevez meg és kezel , holott ennek az égvilágon semmilyen jogi, elvi , valóságos alapja nincs. Bármilyen további elgondolás, cselekvési terv, amely erre a szituációra épít, ugyanúgy törvénytelen, erkölcstelen és hazug. És minél messzebb kerülünk ettől a kiindulóponttól, annál jobban távolodik a helyes megoldások lehetősége. Szóval ez a történelem egyik- ha nem a legnagyobb - blöffje, és innentől kezdve a motivációkat és a célokat is nyugodtan lehet sötétnek, aljasnak és veszélyesnek gondolni és mondani. Mivel azonban az ilyesmi retorziókat és a média össztüzét vonja maga után, az is kijelenthető, hogy Brüsszelnek nem szándéka, hanem akarata ez a folyamat és mindent megtesz, hogy az ellenkezőket ellehetetlenítse, megfojtsa. És mivel szarik minden törvényre és a jogállamiságra, az egyetlen lehetőség a tömegeket a megfékezés mögé sorakoztatni, aminek leghatékonyabb módja - egyelőre - a népszavazás. Ha ez sem lesz elég, Ájrópában háború lesz, mert más kifutása a dolognak nem lehet.
valmue2,5
2016. június 09. 16:28
Ha elvi különbség van akkor nem plakáton kell üzengetni, hanem egyeztetni, vagy kilépni.
csuka
2016. június 09. 16:27
"Lázár: Elvi különbség van Magyarország és Brüsszel között" --- Én egyetértek. Itt is ott is ugyanolyan mocskos MAFFIÓZÓK ülnek, s így csak is 'elvi' különbség jöhet szóba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!