Két évre bezárhat a Nyugati a Podmaniczky Park telepítése miatt

2016. március 23. 15:52

Két évre bezárnák az amúgy is felújításra szoruló Nyugati Pályaudvart a Podmaniczky Park kialakítása miatt, amelynek egyébként 2022-ig kellene elkészülnie – írja a hvg.hu.

2016. március 23. 15:52

A Teréz körúttól a Dózsa György úton keresztül a Hungária körútig terülne el a sétány és park, mely 2022-ig készülne el teljesen Podmaniczky Park néven, nagyjából 1,2 km-es területen. A Nyugati Liget Projektet,melynek keretében két évre bezárhat a Nyugati pályaudvar, Lázár János terjeszti be a szerdai kormányülésen - írja a hvg.hu.

A lap információi szerint 2017-ig előkészítenék a munkálatokat, majd 2018-tól két évre bezárnák a Nyugati pályaudvart, hogy felújíthassák, illetve hogy a befedett sínekre telepíthessék a park egy részét.

A Levegő Munkacsoport nevű civilszervezet vezetője, Lukács András szerint a park olyan létesítményeknek adna helyet, mint játszótér, sportolásra alkalmas terület, szökőkút, vendéglátóegységek, illetve kisebb kulturális helyszínek. Lakóházakat, irodaházakat és üzletközpontokat nem terveznek a park területére építeni, alapvetően zöldterületnek szánják. Még a befedett sínek fölé is ültetnének fákat, ahogy a Westend bevásárlóközpont teraszára is került zöld, de kertészeti terve még nincs a parknak.

A Levegő Munkacsoport szerint a parkot 60 milliárdból lehetne kiépíteni, és az előzetes becslések szerint 3-10 százalékkal emelkedne a környező ingatlanok ára. Így a környéken lakóknak nem csak a közérzete és egészségi állapota javulna, de anyagilag is megtérülne a munkálatok elviselése. A sétány a Városligettel és a Hungária körúttal is összeköttetésben állna. A Mexikói út felőli végéhez pedig parkoló kerülne a tervek szerint.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2016. március 24. 08:53
A Délit meg beszántják Orbán Viktor parancsára. Fasza, hogy Viktor nem szivatja Pestet...
kuwiq
2016. március 24. 08:28
És hova teszik közben az utasokat?
Békanász a hasadon
2016. március 24. 01:01
Most látom, hogy a hvg riogat. Nem hiszem el, hogy két évre bezárják a nyugatit.
békalepcse
2016. március 23. 21:24
Helyeslem a dolgot, már régen a fél városnak fedve kéne lennie és akkor a szolgáltató részek és a lakóterületek is sokkal közelebb lehetnének egymáshoz. A közlekedés pedig sokkal egyszerűbb lenne egy automatizált egyéni közlekedési rendszeren, ami taxi minőségű szolgáltatást nyujtana éjjel nappal. Ez működhetne magasan a talajszint fölött avagy alatta, de semmikép nem egy szintben a gyalogos emberekkel! Nem lennének balesetek és a szállítás is megoldottá válna ezzel a rendszerrel, mert minden szállítmány bontható kisebb egységekre a hétköznapi életben. A szemét/hulladék is azonnal az újrahasznosító helyre kerülhetne, nem szennyezné tovább világunkat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!