Lesz pénz a 3-as metró felújítására

2015. október 12. 07:31

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt közölte a Világgazdasággal, hogy kihirdetés előtt áll az a kormányhatározat, amely az M3-as metróvonal infrastruktúrájának rekonstrukcióját 125 milliárd forinttal szerepelteti az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 2015. évi fejlesztési keretében. A felújítás a tervek szerint három szakaszban és két ütemben valósulna meg.

2015. október 12. 07:31

Meglesz a pénz az M3-as metró vágányainak teljes felújítására, és a kocsik rekonstrukciója is rövidesen megkezdődik – írja a Világgazdaság. A lappal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt közölte: kihirdetés előtt áll az a kormányhatározat, amely az M3-as metróvonal infrastruktúrájának rekonstrukcióját 125 milliárd forinttal szerepelteti az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 2015. évi fejlesztési keretében.

A 15 százalékos hazai társfinanszírozást tartalmazó tétel a projektre folyósítható maximális támogatás, a kedvezményezett a tényleges bekerülési értéktől függetlenül legfeljebb ekkora összeggel számolhat támogatásként. A tényleges költségekre jelenleg még pontos becslés sem adható, a valós kiadások legkorábban a kivitelezési közbeszerzési eljárások eredményes lezárulta után lesznek megalapozottan felmérhetőek. A teljes költségvetést befolyásolja az úgynevezett megtérülő rész mértéke is (az üzemeltető BKV Zrt. számára a működtetésből származó, előre kimutatható bevételek), amelyre uniós forrásokat nem lehet igénybe venni – közölte az NFM.

A felújítás a tervek szerint három szakaszban és két ütemben valósulna meg. Az első ütemben az északi és déli szakaszt, a második ütemben a középső – a Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti – szakaszt építik át – írja a lap.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. október 12. 09:19
Persze, hogy finanszírozza.
ritt mickley
2015. október 12. 08:48
http://bkvfigyelo.cafeblog.hu/2015/10/09/cof-os-kamutanarok-vedik-a-3-as-metrot/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!