L. Simon: A szabadság az egzisztencia alapja

2015. szeptember 08. 18:26

Ragaszkodnunk kell a szabadsághoz, ami az alapja lehet egy erős egzisztencia megteremtésének – jelentette ki L. Simon László a Kaposvári Egyetem tanévnyitóján, ahol azt is elmondta: vissza kell adni a pedagógusok szakmai becsületét.

2015. szeptember 08. 18:26

Vissza kell adni a magyar pedagógusok szakmai becsületét, ehhez az életpályamodell és a növekvő fizetés csak az első lépés – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden a Kaposvári Egyetem jubileumi tanévnyitó ünnepségén.

L. Simon László ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „a rendszerváltás utáni két és fél évtized legfontosabb értéke a szabadság, amihez ragaszkodnunk kell”. Az egyéni szabadság, azaz függetlenség alapja az erős egzisztencia megteremtése lehet – fűzte hozzá. A diákok figyelmét arra hívta fel az államtitkár, hogy az anyagi egzisztencia mellett létezik a tudás által megszerezhető, azaz a szellemi értelemben vett egzisztencia, amit senki nem vehet el tőlük, és amelynek alapja a folyamatos tanulás.

Fontos, hogy olyan anyagi és szellemi egzisztenciával rendelkezzenek a polgáraink, amely függetlenné, szabaddá, szabadon gondolkodóvá teszi őket” – mondta az államtitkár, szót ejtve napjaink egyik alapkérdéséről is, arról, hogy kié a termőföld mint az anyagi egzisztencia egyik alapja. Az elmúlt évek legfontosabb politikai döntései között említette a zsebszerződések felszámolását, valamint a magyar termőföld visszaszerzését és magyar gazdákhoz juttatását. 

A Kaposvári Egyetem legfőbb képzéseinek fontosságáról szólva L. Simon László felsorolt több aktuális agrár- és gazdasági kérdést, ezek között említve a GMO-termékekkel szembeni, illetve a tej- és hústermékek illegális Magyarországra szállítása elleni küzdelmet. Fontosnak nevezte a művészképzést, a pedagógusképzéssel kapcsolatban pedig kiemelt feladatnak nevezte a pedagógus szakma presztízsének emelését. Hangsúlyozta, nemcsak az a fontos, hogy mit tanítanak, hanem legalább annyira az is, hogyan tanítják. 

Szávai Ferenc, az egyetem rektora beszédében megemlékezett a Kaposvári Egyetem 15 évvel ezelőtti megalapításáról. A somogyi megyeszékhelyen már azt megelőzően, több mint fél évszázada működött felsőfokú mezőgazdasági technikum, létezett korábban tanítóképzés, valamint 25 éve alapították a diagnosztikai intézetet, amely magas szintű oktató- és kutatóbázis. A Kaposvári Egyetemen ebben a tanévben mintegy ezer új hallgató, köztük 70 külföldi diák kezdte meg tanulmányait.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heep
2015. szeptember 09. 05:39
"Ragaszkodnunk kell a szabadsághoz, ami az alapja lehet egy erős egzisztencia megteremtésének" Én még a "havi kétszáz pengő fixhez" is ragaszkodnék. Egy szegény ember eleve nem lehet szabad soha.
pierre bayle
2015. szeptember 08. 20:42
hát ez vicces lenne, ha nem volna szomorú.
*ufó*
2015. szeptember 08. 19:56
Kettős Mérce 4 perce · Ma is tüntetnek a Corvinus budai karainak átalakítása ellen! A körülbelül 1000 tüntető nem sokkal ezelőtt hagyta el a Fővám teret, és tart az EMMI elé a szónokok szerint: "A magyar felsőoktatás folyton a romok alól kell hogy kikászálódjon, a kormánydöntések után"
Sinistra
2015. szeptember 08. 19:54
Pszeudoegzisztens (Hamvas)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!