Jegybank-tanszék alakul a Corvinuson

2015. július 20. 20:45

Együttműködési megállapodást kött hétfőn a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Corvinus Egyetem, melynek keretében egyebek mellett önálló MNB-tanszék indul az egyetemen, és közösen működtetik majd a BCE társadalomtudományi karán létrejövő Gazdaságföldrajz, Geoökonomia és Fenntartható Fejlődés Intézetét. Az MNB pedig többek között azt vállalta,hogy gyakornoki programot biztosít az egyetem hallgatóinak.

2015. július 20. 20:45

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), amelyben a közös szakmai projektek mellett önálló jegybanki tanszék felállítása is szerepel. A megállapodást Matolcsy György, az MNB elnöke és Rostoványi Zsolt, a BCE rektora írta alá hétfőn Budapesten – közölte a jegybank az MTI-vel.

Az MNB a közlemény szerint kiemelt feladatának tekinti a magyar közgazdaságtudomány fejlesztését és oktatási színvonalának növelését, ennek érdekében alakítja ki kapcsolatait a felsőoktatási intézményekkel és működik együtt hazai és külföldi kutatókkal. Az egyetemmel kötött megállapodás számos területen meghatározza az együttműködés lehetőségeit, amelyek között szerepelnek közös képzési és kutatási programok, közös tudományos események, műhelyviták, konferenciák valamint közös szakmai kiadványok összeállítása, szerkesztése és kiadása is.

Szeptembertől megkezdi működését a közgazdaságtudományi kar szervezeti felépítéséhez illeszkedő önálló MNB tanszék, a jegybank mindemellett támogatja a kar általános és kvantitatív közgazdaságtan doktori iskola programját is. Fontos eleme a megállapodásnak a BCE társadalomtudományi karán a Gazdaságföldrajz, Geoökonomia és Fenntartható Fejlődés Intézet felállítása és közös működtetése is.

Az együttműködés keretein belül az MNB lehetővé teszi a BCE hallgatói számára a Pallas Athéné közgondolkodási programban való részvételt, emellett a jegybank és az egyetem ösztönöz minden olyan tevékenységet, amely javítja a fiatal magyar kutatók külföldi egyetemek phd-programjaiba való bekerülésének esélyeit, a hazai phd-programokban részt vevők számára pedig nemzetközi kutatók bevonásával kiemelt kurzusokon való részvételi lehetőséget biztosít. A megállapodásban az MNB vállalta továbbá, hogy gyakornoki programokat szervez a BCE alap- és mesterképzési szakon tanulmányokat folytató hallgatói számára, amelynek során a hallgatók betekintést nyerhetnek a jegybankban folyó szakmai munkába, és a gyakorlatban hasznosíthatják addig tanult ismereteiket – írja közleményében az MNB.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toyoda
2015. július 21. 06:40
Ááá! Olyanok kellenek mint Király Juli, meg Simor, akik válság idején még kamatot emelnek, olyanok akik eszméletlen magas szinten tartják a kamatot.
Sárközi Miskulancia
2015. július 20. 21:24
Na, ez egy remekjó ötlet. (minden irónia nélkül)
Tintamin
2015. július 20. 20:56
Mi újság Matolcsy 200milliárdos iskolájával? Úgy tudom, Kecskeméten már sikerült lenyúlni a megyei kórház egy hatalmas épületét... Egyébként mit fognak tanítani? Hogy kell festményt vásárolni, esetleg dilettánsokkal feltölteni a rendszert és végigasszisztálni pár brókerház bedőlését? Esetleg hülyeségeket beszélni a vakvilágba saját kiválóságukról?
Magyar olimpia? Köszönjük, NEM!
2015. július 20. 20:53
messze van az, míg közgáz és jogász HAZAÁRULÓ- ÉS MAFFIAKÉPZÉSBŐL hazaszerető, hű magyar állampolgárok képzése lesz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!