Brüsszelhez fordul a DK a Huszár-telepi iskola ügyében

2015. április 23. 08:07

Niedermüller Péter szerint a hazai jogszolgáltatás már nem nyújt védelmet a roma diákoknak, ezért a DK EP-képviselője az Európai Bizottságtól kéri azt, hogy tegye meg a hátrányos megkülönböztetés gyakorlata ellen szükséges lépéseket.

2015. április 23. 08:07

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, EP-képviselője az Európai Bizottsághoz fordul azt kérve, tegye meg a hátrányos megkülönböztetés gyakorlata ellen szükséges lépéseket. Az ellenzéki politikus ezt szerdai közleményében tudatta az MTI-vel, reagálva a Kúriának a Huszár-telepi iskola ügyében aznap hozott döntésére.

A Kúria szerdai jogerős ítéletében teljes egészében elutasította azt a keresetet, amely annak kimondását kérte, hogy szegregálták a gyerekeket a nyíregyházi Huszár-telep általános iskolájában. A bírói indokolás szerint az ügyben nem volt megállapítható az egyenlő elbánás sérelme, az eljárást kezdeményező civil szervezet pedig sem a görögkatolikus egyház által újranyitott egykori önkormányzati iskola oktatási színvonalát, sem pedagógiai programját nem kifogásolta. Ugyanakkor a szülőknek módjuk nyílt arra, hogy más iskolába járassák gyereküket, mivel az önkormányzat bérlettámogatást adott a diákoknak, miután megszüntette az iskola buszjáratát.

A DK-s politikus erre úgy reagált: „mivel a hazai jogszolgáltatás immár nem nyújt védelmet a roma diákoknak”, az Európai Bizottsághoz fordul. Niedermüller Péter utalt arra, hogy az Európai Unió dokumentumai sürgetik az iskolai szegregáció felszámolását, az Európai Bizottság már kötelezettségszegési eljárást is indított Csehország ellen ebben az ügyben.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2015. április 23. 14:02
Garantált a folyamatos DK szavazatvesztés.:)
Eltünt
2015. április 23. 11:21
Dk gyf kommunista vezérek mindig arra törekedtek hogy a népet az diákságot a szülőt a gyerekével ,népet a cigányokkal ,jobb és baloldalt össze uszítsa ,ezzel megteremti szét húzást .
packó_
2015. április 23. 11:19
Hát kedves Niedermüller nevű g..ny, mivel emberekkel szórakozol, ráadásul kiszolgáltatott szerencsétleneket akarsz megfosztani az őket felemelni kívánó egyházi oktatástól, mindezt ócska politikai szándékból, nos, te v....ny, a jó k....a édesanyádba takarodj!
Eltünt
2015. április 23. 11:12
2006-ban gyf verette a népet a nyugat az eu még el is napolta a népveretés panaszt,nem vette napirendre ,szóval haja szála se görbült a gyf féléknek .Sőt a bíróság se hozott megérdemelt büntetéseket.Ugy hogy a magyar nép magára van utalva ,ha nem fog össze a régi kommunista vezérek ellen(gyf) akkor a végleg nyomorba rabszolgaságba lesz taszítva.Nap mint nap értelmetlen lázítások csoportosulások is gyftől indul ki ne fogjon össze a nép ,megosztott legyen
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!