hvg.hu: Az diszkriminál, akinek a közmunkáról a cigányok jutnak eszébe

2015. március 16. 07:17

„Közmunkásként dolgozni nem szégyen” – nyilatkozta a közmédia műsorvezetője, Orsós Róbert Tóta W. Árpád megjegyzése után, mely szerint a riporter köztévé nélkül csak a közmunkában érvényesülhetne. Az MTVA vezetője diszkriminációt kiáltott, a hvg.hu szerint viszont az diszkriminál, akinek a közmunkáról csak a cigányok jutnak eszébe.

2015. március 16. 07:17

Cigány származására való büszkeségét hangsúlyozta vasárnap Orsós Róbert, a közszolgálati televízió munkatársa, miután a hvg.hu portálon Tóta W. Árpád úgy fogalmazott róla: „nagy jövő előtt áll, már persze amíg ez a köztévé áll, mert utána sajnos a közmunka marad csak”. Az MTVA vezérigazgatója diszkriminációt kiáltott, a hvg.hu szerint viszont az diszkriminál, akinek a közmunkáról csak a cigányok jutnak eszébe.

Azt gondolom, hogy közmunkásként dolgozni nem szégyen. (…)Viszont, ha arra gondolt az újságíró-kolléga, hogy a közmunkások azok csak cigányok lehetnek, (…) akkor ezt kikérem magamnak, mind a magyarországi cigányság nevében, mind a magyar emberek nevében” – fogalmazott Orsós Róbert az M1 esti híradójában. A riporter hozzátette: büszke származására.

Azt üzenem azoknak cigány fiataloknak, akik hasonló cipőben járnak, () hogy tanuljanak tovább, dolgozzanak, és ne felejtsék el az álmaikat”, még akkor se, ha a cikk szerzőjéhez hasonlóan vannak olyanok, akik azt gondolják,  „nekünk cigányoknak a közmunkában van a helyünk” – mondta. A hvg.hu cikkében Tóta W. Árpád Orsós Róbert egyik bejelentkezését kritizálva azt írta, hogy a riporter „nagy jövő előtt áll, már persze amíg ez a köztévé áll, mert utána sajnos a közmunka marad csak. Addig valaki intézzen neki gyorsan egy trafikot!

Az írást közleményben ítélte el az MTVA vezérigazgatója. Szabó László Zsolt elfogadhatatlannak nevezte, hogy valakit faji, nemi, etnikai, vallási hovatartozása miatt diszkrimináljanak. A HVG vezetésének ki kell vizsgálnia az ügyet, és meg kell tennie a megfelelő lépéseket munkatársával szemben. Az MTVA megteszi a megfelelő jogi lépéseket – tudatta.

Az online lap válaszában azt írta, nem Orsós Róbert származását, hanem munkáját kifogásolták. Tóta W. Árpád bejegyzésének „megítélésünk szerint egyetlen értelmezése lehetséges: ha  például a jogos népharag miatt  egyszer bezárják a most indított »hírtelevíziót«, akkor a szóban forgó kolléga minden valószínűség szerint tényleg kizárólag közmunka után nézhetne  a most mutatott teljesítményével ugyanis riporterként belátható időn belül nem fog máshol megélni” – olvasható a hvg.hu oldalon.

Az írásban vissza is kérdezett a lap: „Szabó László Zsolt szerint Magyarországon kizárólag cigányok sorsa a közmunka? Szerintünk akinek a fejében ilyen megfogalmazódik, az folytassa le maga ellen az etikai vizsgálatot.

(Fotó: 444.hu)

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kvid
2015. április 09. 16:08
Egy antiszemitizmus elleni tuntetes a hvg ele? Szervezi mar a jogvedo had?
bakonyibetyar
2015. április 09. 16:07
Diszkriminál, akinek a MUNKÁRÓL a cigányok jutnak eszébe...
Ouroboros
2015. március 19. 23:31
Alap. Szépen, elegánsan alázni a selejtet. Persze ahhoz túl ostobák, hogy érezzék, ez a hiszti saját maguk ellen sült el.
illiberator
2015. március 19. 22:40
A kis cionista firkász, a párizsi szennylapot működtető gazemberekhez hasonlóan, azt képzeli magáról, bármilyen ocsmányságot, rágalmat írhat másokról, mert neki ehhez alanyi joga van - mert ő a felsőbb rendű, kiválasztott nép fia. Talán nem is érti, mi ebben a rossz, miért lenne ez rasszizmus? Sőt, akinek ez nem tetszik, az nyilvánvalóan antiszemita, akit meg kell bélyegezni, ami ugyebár Magyarországon tobzódni szokott. És a kör bezárul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!