Tovább zaklatja Malina Hedviget a szlovák ügyészség

2014. december 30. 16:45

A Nyitrai Járásbíróság elutasította a Zsák Malina Hedvig ellen, hamis vallomástétel miatt benyújtott vádindítványt, a főügyészség azonban fellebbezett, az ügy így a kerületi bíróságra kerül – számolt be a fejleményről kedden a Bumm.sk magyar nyelvű szlovákiai hírportál.

2014. december 30. 16:45

A Nyitrai Járásbíróság azzal indokolta döntését, hogy Zsák Malina Hedvignek mint magyar állampolgárnak joga van a vádirat magyar nyelvű fordításához, ilyet azonban a főügyészség nem nyújtott be, és nem is világosította fel erről a jogáról a vádlottat. A szlovákiai Csallóközből származó asszony tavaly ugyanis felvette a magyar állampolgárságot és családjával Győrbe költözött, mint akkor elmondta, nem a bírósági eljárás miatt, hanem a gyermekeit akarja megóvni a rendőri zaklatástól. Ügyvédje, Roman Kvasnica most elárulta, hogy védence most várja harmadik gyermekét, akit már nem Szlovákiában fog megszülni.

Monika Farkasová bírónő a vádindítvány elutasítását azzal indokolta, hogy az ügyész nem világosította fel az asszonyt, a büntető perrendtartás alapján magyar állampolgárként jogosult arra, hogy a vádiratot magyar fordításban kapja meg. „Erről a jogáról  a vádlott lemondhat, viszont  az aktában nyoma sincs annak, hogy az ügyész felvilágosította volna. Mivel ezt nem tette meg, kötelessége lett volna lefordíttatni a vádiratot”. A Nyitrai Járásbíróság bírónője az indoklásban felhívja a figyelmet arra is, az ügyészségnek tudomása volt arról, hogy a nő magyar nemzetiségű, ez már a 2007. május 14-i rendőrségi kihallgatás jegyzőkönyvében olvasható. Ügyvédje a 2014. január 23-ai iratismertetésen is kérte a magyar fordítást, ennek az ügyész nem tett eleget. Az ügyészségnek arról is tudomása volt, hogy 2013 decembere óta Zsák Malina Hedvig magyar állampolgár, a vádindítványt mégis úgy nyújtotta be, hogy ezt a tényt figyelmen kívül hagyta. „A bíróságnak ezért nem volt más választása, mint elutasítani és további vizsgálatra visszaadni az ügyészségnek a vádindítványt” – mondta Pivarči.

A szlovák főügyészség szóvivője bejelentette, hogy fellebbeztek a bíróság döntése ellen, mert azt jogellenesnek tartják. A szóvivő szerint az ügyész nem adhatott ki határozatot a vádirat lefordíttatásáról, annak ellenére sem, hogy ezt idén novemberben a bíróság kérte. „A vádlott az előkészítő szakaszban nem kérte a fordítást, jelenleg pedig az ügyész nem jogosult erről dönteni, mivel csak egy a perben álló felek közül” – mondta.

A jogvitának a kerületi bíróság vethet véget, amely arról fog határozni, minden feltételt teljesített-e az ügyészség, hogy Hedvig élhessen a védelemhez és az igazságos eljáráshoz való jogával. Az ügy lényegéről, vagyis arról, megalapozott-e a hamis tanúzás miatt emelt vád, egyelőre szó sincs. Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica mégis bizakodó, azt mondta, a Hedvig elleni 2007-es vádemelés óta ez az első alkalom, hogy valamelyik szlovák hatóság egyáltalán elismeri, hogy védencének is vannak jogai.

Az újabb tárgyalás kiírása hónapokba telhet.

Malina Hedviget 2006-ban ismeretlenek megverték Nyitrán, mert magyarul beszélt az utcán. Az elkövetőket a rendőrség nem fogta el, Malina Hedvig ellen viszont hamis vallomástétel vádjával eljárást indítottak. Robert Fico miniszterelnök és Robert Kaliňák belügyminiszter egy sajtótájékoztatón hazugnak titulálták a megvert diáklányt, és kategorikusan kijelentették, hogy a támadást csak kitalálta. Az ügy nagy nemzetközi visszhangot keltett, és jelentős feszültséget okozott Szlovákia és Magyarország viszonyában.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2014. december 31. 13:35
Tüntetést kell szervezni a szlovák követség előtt és addig abba nem hagyni, míg a szlovák állam bocsánatot nem kér Hedvigtől és a magyaroktól. Tessék följelenteni a szlovák államot az ENSZNÉL,mind azon gyalázatos tettekért,amiket ez az állam létezése óta a magyarok ellen elkövetett!!!
magnamater
2014. december 31. 13:35
Tüntetést kell szervezni a szlovák követség előtt és addig abba nem hagyni, míg a szlovák állam bocsánatot nem kér Hedvigtől és a magyaroktól. Tessék följelenteni a szlovák államot az ENSZNÉL,mind azon gyalázatos tettekért,amiket ez az állam létezése óta a magyarok ellen elkövetett!!!
Ángyán Páván
2014. december 31. 00:47
"November 21-én éjszaka betörtek a lány barátja, a szlovák Peter Z. vámosfalui házába. Kinyitogatták az ajtókat, kirángatták a fiókokat, az udvaron felnyitották a fiú autóját, a kulcsokat a földre dobták, de nem vittek el semmit. Hedvig még aznap Nyitrára utazott. A buszon a melléje telepedett nő a barátja feldúlt lakásában készült fényképeket nézegette. Az illető Vágsellyén leszállt, a pánikba esett Hedvig azonnal hívni akarta a barátját, de a mobiltelefonja nem működött. Térerő is volt, az akku sem merült le, a többiek készüléke működött, csak az övé volt süket délután háromig. Hedvig és Peter a jogi képviselőjüket értesítették, aki feljelentést tett a rendőrségen magánlaksértés gyanúja miatt. A nyilvánosságnak azért nem említették az ügyet, mert úgyis mindenki a lányt tartja hazugnak." http://valasz.hu/vilag/osszekuszalt-szalak-16550
Brigadéros
2014. december 30. 20:23
Na, magyarországi jogvédő szervezetek, külföldi lerakatok, stb. ! Most meg lehet mutatni, mit értek!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!