Népszabadság: Kiírták a hármas metró felújítási tenderét

2014. november 24. 21:09

Megjelent a hármas metró kocsijainak felújítására kiírt tender, amelyben a főváros 65 milliárd forintra becsülte a munka értékét - írja a Népszabadság. Az újság szerint ennyi pénzért már új kocsik is elérhetőek lehetnek. A győztesnek 39 hónapja lenne a kocsik teljes felújítására.

2014. november 24. 21:09

Megjelent a 3-as metró szerelvényeinek felújítására kiírt tender, a projektre 65 milliárd forintot szánnak - írta hétfőn a Népszabadság Online. A bírálóbizottság először a pályázók gazdasági, műszaki alkalmasságáról bizonyosodik meg, a beérkező ajánlatokat csak ez után kezdik tárgyalni. A pályázó feladata lesz az engedélyezési dokumentáció kidolgozása, a hatóság által előírt vizsgálatok, próbafutások végrehajtása, a szükséges engedélyek beszerzése.

Az újság szerint a műszaki alkalmasság vizsgálata során a cégeknek tulajdonképpen mindazon feladatokat be kell mutassák referenciamunkákon keresztül, amit a BKV a 3-as metró járművein elvégeztetne. A kiírás alapján a győztesnek kell kidolgoznia azt a technológiát is, amelynek segítségével megállapítja, hogy mely szerkezeti elemeket kell kicserélni az elvárt élettartam eléréséhez. A felújítási munkák keretein belül el kell végezni a járművek újrakábelezését, ki kell cserélni a forgóvázakat, vontatómotorokat, levegőrendszert, a hajtóműveket, el kell látni a járműveket korrózióvédelemmel, rezgésgátló, hő- és hangszigetelő bevonattal, korszerű utastérrel, új utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti megfigyelőrendszerrel, és a vezérkocsik homlokzatát is megszépíttetnék. A BKV gyakorlatilag teljesen új járműveket szeretne.

A felújításra és engedélyezésre 39 hónapot ad a pályázati kiírás, a késedelmes vagy hibás teljesítés kötbére 1,5 milliárd forint, és naponta 1 millióval növekszik. A BKV emellett a vállalási ár nettó öt százalékáért teljesítési és jótállási biztosítékot is kér.

A bírálati szempontok közül az ár a legfontosabb, és a felhívás értelmében a BKV utólag fizetne, a gyártó nem kérhetne előleget. A Népszabadság szerint a főváros által 65 milliárd forintra becsült felújítás értékéért már új kocsik is beszerezhetőek lehetnek, a spanyol CAF éppen ennyiért szállít Bukarestbe új kocsikat. Így az sem elképzelhetetlen, hogy a tenderen induló gyártók új kocsikat ajánlanak a felújítás helyett. A tenderen az újság szerint a jelenlegi vonatvezérlő rendszereket szállító Siemens, a Prágában hasonló munkát végző Skoda és a 4-es metró kocsijait szállító Alstom is elindulhat. A cikkben azt is hozzáteszik: a kormány eddig csak az oroszokkal tárgyalt az üzletről.

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mák virág
2014. november 25. 17:00
Felkéazül Közgép, melegít Széles Energiakocka Zrt.....
Gregorius
2014. november 25. 09:37
Nehéz ügy...Itt inkább "újjáépítésről" lehetne beszélni (25 éves járgányok), azt meg csak az oroszok tudnák megcsinálni. Ahhoz viszont, hogy a távlatokban valamennyire "csereszabatosak" legyenek "Alström/Siemens" elektronikus rendszerek kellenének bele ami nem tudom, hogy a vonal mai biztosítási rendszerével mennyire működnének együtt. Lehet, hogy egy olcsóbb, új, jobb megoldás lenne.
csuka
2014. november 25. 07:01
Vona: az MSZP és a Fidesz a háttérben osztozik a pénzeken - a korrupció minden kormányt megfertőzött A Jobbik vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az elmúlt ciklusok állami beruházásai körüli pénzügyek tisztázására. Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke hétfői sajtótájékoztatóján ezen projektek közé sorolta az M6-os autópályát, a 4-es metrót, a Margit-híd felújítását és vasúti beruházásokat. Úgy vélte: a "korrupció a közélet pestisévé vált" és minden kormányt megfertőzött, a károkat pedig csak becsülni lehet. A gazdasági és erkölcsi károk mellett a jobbikos politikus gyakorlati következményként beszélt a meghiúsult beruházásokról, a beruházók távol maradásáról. Kitért arra: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal körüli botrány arra is rávilágít, hogy a korrupció az országot sebezhetővé teszi nemzetbiztonsági értelemben is. Vona Gábor feltételezése szerint az Egyesült Államok "nem teljesen törvényes úton szerzett korrupciós információkkal zsarolhatja a kormányt". Utalt Novák Előd alelnök múlt heti szavaira, miszerint egy "bűnbánó táskahordó" nyilatkozata alapján jelentősen túlárazott beruházások segítik az MSZP és a Fidesz működését, s a két párt a háttérben megosztozik a pénzeken. Hozzátette: ha a pártok akadályozzák a vizsgálóbizottság létrehozását, akkor az beismerő vallomásnak tekinthető. A pártelnököt kérdezték az újpesti időközi parlamenti választásról is. Kifejtette: Budapesten a szokásos támogatottságot hozta a Jobbik, még van feladat, az MSZP pedig megőrizte a birtokolt mandátumát. Az ózdi és az újpesti választás közös jellemzőjeként értékelte, hogy a Fidesz verhető. A Gyurcsány Ferenc DK-elnök által említett előrehozott választásra reagálva pedig azt közölte: jót tenne az országnak, ha 2018 előtt lenne választás, de nem külföldi segédlettel, "pláne nem Gyurcsány Ferenccel kéz a kézben" képzelik azt. A DK elnökéről a magyar politika tehertételeként beszélt, jelezve: a politikusnak rég nem kellene közszereplőnek lennie. MTI
kzs2
2014. november 25. 05:19
Nem akarok több alstom kocsit ...A finnek a francia atomerőművel fürödtek be, át is adták az oroszoknak a következő atomerőmű építését. Én nekem a régi szovjet kocsik jobban tetszenek. Németek is inkább felújítják a régi vasakat, pedig ha valaki akkor ők tényleg megtehetnék az új járművek beszerzését....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!